Ahogy itt ülök, és írom ezeket a sorokat, már csak mosolygok a múlt hét hétfő reggelén. Sőt, pontosabbnak kell lennem: az elmúlt hetek hétfő reggelein. Mert most több is lett belőlük, így az ünnepek közeledtével.
Biztosan te is ismered ezeket a hétfő reggeleket, amiket igazán mindenki utál. A filmekben. És lehet a valóságban is. És ez most ilyen volt. Amikor hajnalban felkelsz, azután elindulsz, és ott motoszkál a fejedben az az esti álom, és az a picinyke „gyomornyomorító” érzés.
Mert az egész hétkezdés arról szól, hogy valamit eltervezel (legalább van terved!), de az tuti fix, hogy rajtad kívülálló okok miatt felborul (ilyen ez a popszakma?). És nagyon gyorsan, hatékonyan, mindenki számára elfogadhatóan újra kell tervezned az egészet. És újra, és újra, és újra.
És hogy mégis miért lesz belőle élmény és nem stressz? Nagyon egyszerű: olyan kollégáim vannak, és olyan emberek vesznek körül, akikkel a legnehezebb akadályok is könnyedén leküzdhetőek. És a végén minden a helyére kerül, mindenki elégedett.
