A világ első ismert akkumulátora

Ledöbbentem, mikor az akkumulátor történelmét kutattam. Érdekes megközelítéseket olvastam, amiknek lehet alapja. Sok mindent nem tudunk még az emberiség múltjáról, és elképzelhetők az akkori “színvonal” miatt elképzelhetetlen technológiák is.

Az egyik ilyen érdekesség a világ első ismert akkumulátora, a bagdadi akkumulátor (angolul jobban hangzik: ‘Baghdad Battery’). Alapos vizsgálat után i.e. 200 körülre teszik a készítését (2200 éves!).

Jó állapotban maradt meg, és az összetétele, a kialakítása, valamint a másolatokon végzett kísérletek igazolták: ez bizony egy akkumulátor. Az egyik fém a réz, a másik fém a vas, a közeg pedig ecetsav vagy erjesztett szőlőlé lehetett. Ugyanaz az elv, mint a galvánelem (iskolai kísérletek megvannak?).

Az agyagkorsó másolatával történt kísérletezés során 1,5 – 2V feszültséget sikerült “elérni”, ami nem sok ugyan, de több elem összekapcsolásának lehetőségére elég gyorsan rájöhettek már akkor is.

S hogy mire használhatták? Egyesek szerint orvosi célokra, míg mások szerint egyes fémek galvanizálására, pl. ezüst tárgyak arannyal történő bevonására használhatták (ez utóbbi ma is jellemző a területen).

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem

Villany Péter

Az átalány kicsinálása

Az utóbbi időben felmerült problémaként, és többen meg is kerestek telefonon ez ügyben. A média sem hallgatta el végül az ügyet, és megoldás is találtatott

Villany Péter

Az új csodaszer: a kellékszavatosság

Tippeket adó rovatunk következik. A villamos biztonsági felülvizsgálatok okán sajnos én magam is szemlélője vagyok az eseményeknek. Akár írok róla, akár nem, ez a jelenség