Trend a felújítás előtti panellakás

Ebben ismerőseim, akik ingatlannal foglalkoznak, valószínű vagy megcáfolnak vagy megerősítenek. Ezek szigorúan az én tapasztalataim az elmúlt időszakból, az én beszélgetéseimből és felméréseimből adódik a következtetés.

Mégpediglen az, hogy a néha szó szerint lelakott (alkalmanként tényleg gyomorforgató) paneleket veszik meg inkább az emberek. Akikkel kapcsolatba kerültem az elmúlt időszakban, mind arról számoltak be, hogy megnéztek jó sok lakást, de a végén mégis arra jutottak, hogy egy még nem felújítottat vásárolnak meg.

Gyanítom, ehhez sok köze van az emberi habitusnak és nem utolsósorban a pénztárcának is.

Mert tudni kell (és persze látni is, olvasni is lehet), hogy nem egyszerű dolog jól összerakni egy felújítást. Sajnos tapasztalat: sokszor lettünk biztos pont az ügyfeleink életében a pontosságunkkal (és azzal, hogy úgy volt minden, ahogy megbeszéltük).

És ahhoz, hogy “görcsöljünk” azon, hogy éppen ki jön, mit csinál, mikor lesz kész, és egyébként is, kell egy habitus. Jó szervezőképesség, szeretni kell az emberekkel beszélni, sok különböző dolgot kell megtanulnunk alap szinten. Érteni bizonyos mértékig, hogy tényleg jó legyen.

Semmiképpen nem szeretnék senkit sem elriasztani, mert a végeredmény majd magáért beszél, de sajnos ezek a tények. A legjobb szándék esetén sem lehet tudni, hogy nem csúszik-e meg valaki valamiért a munkával. Lehet ez a legkisebb banális dolog is, nulla szándékossággal. Mégis ez a pici dolog, akár hetekkel visszavetheti a munkát.

Ennek ellenére tény az, hogy sok fiatal pár vág bele a felújításba. Nagyon jók a tapasztalataim, nagyon szuperül állnak a dolgokhoz. Más szemlélettel, frissen és okosan, csak minimális stresszel mennek végig a folyamatokon. Borzasztó tudatosan, és ez nekem nagyon tetszik.

Persze így is előfordulnak késések és csúszások. Ezt onnan tudom, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szinte én megyek be először egy adott lakásba dolgozni, és szinte én is vagyok az utolsó (a konnektorok, kapcsolók és lámpák felszerelésével).

Szuper dolog egyébként végigkövetni egy-egy ilyen felújítást. Nagy élmény látni, hogy hogyan alakulnak a dolgok, és hogy ki mit hoz ki az adott lehetőségekből.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

“Péter, tudja miért választottam magát?” - hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz magában hordozhatja a további fejlődést lehetőségét, és a megerősítést, hogy az irány jó.
Villany Péter

Tudja miért választottam magát?

“Péter, tudja miért választottam magát?” – hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz

Olyan, hogy garancia, jogilag nincs. A szóbeszéd használja, és valójában a jótállás köznyelvi formája, létezőnek tekinthető. Jótállás és szavatosság jogilag is létezik, mindkettő egy adott ügymenetet jelent.
Villany Péter

Garancia: Játék a számokkal?

Teljesen jogosan felmerül ez a kérdés ügyfeleink részéről, hogy vállalunk-e garanciát és hogy mennyi garanciát vállalunk a munkánkra? Fontos része kellene legyen a kivitelezésnek, de

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez alól nem kivétel a villanyszerelői szakma sem. És lehet meglepő lesz annak, aki nem tudta, de ez idén már a 33. ilyen rendezvény.
Villany Péter

Konferenciázgatunk

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez