Óriásit csökkent a villamosenergia felhasználás

Szeretem a statisztikákat, valószínű, ha nem villanyszerelő lennék, különböző adatokat bújva, összehasonlítgatva őket, trendeket, megfigyeléseket végezve dolgoznék. Egyik heppem ezen kívül a fogyasztás tényleges mérése (hepp = személyes hóbort).

Ez utóbbiból nagyon sok olyan tényt lehet meg- és kitalálni, ami néha polgárpukkasztó, néha szembe megy az elgondoltakkal, és néha (lehet nem is ritkán) pofon csapja a marketinget (akár így, akár úgy). Mert egy dolog az, amit mondanak, és egy másik dolog a valóság.

A fogyasztás mérése esetén képbe kerülünk azzal, hogy adott eszköz használata ténylegesen mennyibe is kerül (értsd mennyibe kerül pl. 2 órányi színes mosás). De ugye nem csak mi mérhetjük tudatosan a saját fogyasztásunkat, természetesen megteszi ezt a szolgáltató is.

Különböző okokból van szüksége erre, és igen, ennek az egyik oldala az, hogy ez alapján számoltat el minket. De ezeket az adatokat felhasználják egyéb dolgokra is, tervezéshez, statisztikák készítéséhez. Ennek egyik legszemléletesebb módja a képen látható grafikon, ami az elmúlt évek hónapjainak fogyasztását mutatja meg. Gyönyörűen látszik rajta a rezsicsökkentés csökkentésének hatása a hazai fogyasztásra.

S bár a hatásvadász cím azt sejteti, hogy óriási esés volt tapasztalható, azért ez így ebben a formában nem feltétlenül igaz.

Mindig az összehasonlítás a lényeges. Ha a trendeket figyeljük, akkor várható volt, ha azt nézzük, hogy egy éve mennyi volt, akkor 7% körüli a csökkenés. Ha viszont a korábbi várakozásokat vesszük figyelembe, akkor tényleg óriási (25%) a csökkenés.

Finoman hozzátenném még apróbetűs részként, hogy ezekben az adatokban nincs benne a háztartási napelemek által termelt, és azonnal felhasznált energia. Ezt szolgáltatói oldalról nem tudják mérni, hiszen amit a napból rögtön elhasznál pl. a mosógép, azt nem méri a “villanyóra”.

Emiatt a cím sem pontos, hiszen inkább úgy kéne fogalmazni, hogy a “szolgáltatótól vételezett villamosenergia-felhasználás”. Ennek ellenére a napi adatokból jól látszik (amit egy erre kitalált applikáción keresztül a telefonon követek is), hogy a korábbi időszakokhoz képest, napon belül is csökkenés következett be.

Persze hozzá kell tenni azt is, hogy az előttünk álló idő érdekes lesz. Most még nem volt kimondottan hideg (a hétvégén kezdődtek az első igazán cidris reggelek), és a gáz árának figyelembevétele mellett kíváncsi leszek, hogy mennyien döntenek az elektromos fűtés mellett.

És hogy ez milyen energia-felhasználási trendet mutat majd.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem

Villany Péter

Az átalány kicsinálása

Az utóbbi időben felmerült problémaként, és többen meg is kerestek telefonon ez ügyben. A média sem hallgatta el végül az ügyet, és megoldás is találtatott

Villany Péter

Az új csodaszer: a kellékszavatosság

Tippeket adó rovatunk következik. A villamos biztonsági felülvizsgálatok okán sajnos én magam is szemlélője vagyok az eseményeknek. Akár írok róla, akár nem, ez a jelenség