Nem mind arany, ami fénylik

De nem ám! Merthogy napjainkat alapvetően határozzák meg a különböző nyersanyagok bányászatának és előállításának költségei. Ezáltal pedig a nyersanyagok áremelkedése. Ezt sok minden befolyásolhatja.

Ami pedig minket, villanyszerelőket elsősorban érint, azok a réz alapú termékek. Merthogy a legalapabb dolog, a hálózat, ami az életünket teljesen átszövő elektromos áramot szolgáltatja a gépeink számára, réz vezetékekből és kábelekből áll. (Sok minden más is még, de ez most nem igazán lényeges.)

Kíváncsiságból megnéztem, hogy hol is bányásznak rezet. Meglepődtem picit, mert Kínát gondoltam első helyre, de csak 3. Kongóval karöltve. Az első két helyen Dél-Amerika, Chile és Peru áll az elmúlt évek kitermelésének fényében.

Itthon is van meglepő adat: bár tanultuk anno földrajzból, hogy Recsken van rézbánya, de hogy ott a világ 10. legnagyobb rézérc készletét találjuk, na az tényleg meglepett. Ami kitermelés mértéke mellett érdekes adat, hogy becslések szerint a valaha kibányászott réz legalább 80%-át (!) még mindig használják vagy felhasználásra vár.

A réz azon képessége, hogy a teljesítményében történő veszteség nélkül akárhányszor újrahasznosítható, fontos fenntarthatósági érték. Ma az európai réz kereslet mintegy 40%-a újrahasznosított anyagból teljesül. Többszöri újrahasznosítás után még mindig jelen vannak a mai modern eszközökben.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem