Lakott lakások lélektana

Vannak azok a szituációk, amikor egy panellakásban halaszthatatlan lesz az elektromos hálózat felújítása. Hogy ez egy konyha modernizálás, esetleg festés vagy már komolyabb problémák – égésnyomok, nem működő konnektorok -, miatt következik be, az majdnem lényegtelen.

Ilyen esetekben többnyire sajnos nincs lehetőség arra, hogy teljes mértékben felújítható legyen az ingatlan. Ezeket a helyzeteket hívjuk mi “lakott lakás” felújításnak, mert ez tőlünk is más felkészülést igényel. Sokkal körültekintőbben kell eljárnunk, és a tervezés fázisa is összetettebb.

Az előző hetekben is ilyen lakásban dolgoztunk Őrmezőn. A kialakításnál fogva bizonyos esztétikai kompromisszumokkal, nagyon minimális rombolással tudtuk abszolválni a feladatot.

Esztétikai kompromisszum: a lakás előszobájában kábelcsatornát használtunk a mennyezet és oldalfal találkozásánál, mert az eredeti nyomvonalat a csempe bontásával tudtak volna csak használni. Bár a vezetékek teljesen eltüntethetők lettek volna, így sem érheti szó a ház elejét: a végeredmény szép lett.

Mivel a lakás albérletként funkcionált, és a bérlők ebből kifolyólag nem tudtak elköltözni a hétre, ezért már a kezdés előtt pár alkalommal jól átbeszéltük, hogy mit és hogyan tudunk egymásnak segíteni, hogy zökkenőmentes legyen a szerelés hete. Láttam, hogy ez részükről milyen feladatokat jelentett, és minden elismerésem, a végeredmény a mi munkánkat is nagyban segítette.

A szokásos hétfőtől-péntekig ütemben haladtunk, szerda délután, mielőtt indultam, váltottunk pár szót:

“Figyeljetek, elég jól haladtunk. Elosztó kész, pár apróság maradt csak. Holnap reggel ezeket megcsináljuk, feltesszük a szerelvényeket, elvégezzük a méréseket, és kész is vagyunk. Pénteken már nem jövünk.”

“Juhhúúúúúúúúú!” – ugrottak fel mindketten az asztal mellől. Olyan szürreális volt a szituáció, és olyan őszinte az öröm, hogy én sem bírtam ki nevetés nélkül. – “Óóó, bocs Péter, nem ellenetek szól, csak nagyon örülünk, hogy akkor pénteken már visszapakolhatunk.”

Minden jó, ha vége jó. Tényleg sok mindent meg lehet oldani, még egy panel lakásban is.

Egyrészt akarat (ténylegesen segíteni szeretnél), másrészt odafigyelés kérdése (főként az apró részletekre). De látni az örömöt, amit az okoz, hogy megoldódik a probléma, és biztonságossá válik a “villany”, nagyon szívet melengető. És ilyenkor én is nagyon örülök, hogy hozzájárulhattam ehhez.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

A DeepSeek és a villanyszerelés

Összességében az utóbbi idők nagy sztárja, a DeepSeek (kínai mesterséges intelligencia vállalat) és a villanyszerelés nem áll szoros kapcsolatban egymással. Pláne semmi köze a panellakásokhoz.

Villany Péter

Nooormális?

Az a durva, hogy lépten nyomon találkozom az ingatlan árakkal. Főként panel lakások árával, lévén ezzel foglalkozom szinte 100%-ban. A minap találkoztam egy hirdetéssel: 11.

Villany Péter

Csirketartás panellakásban?

Felmerült az egyik oldalon, amit követek, hogy a címben megjelölt tevékenység mennyire legális és lehetséges-e. Merthogy amikor 100,- Forint felett van a tojás ára, akkor