Ismered a sivítót?

Ugye te ismered? Mondd hogy igen, és nem is kell tovább olvasnod. Ha viszont nem ismered, akkor muszáj leszel végigfutni az írást. Be kell valljam, hogy én eddig sötétségben éltem ezen a területen.

A megvilágosodásom egy szerdai nap hajnalán történt, amikor találkoztam a gondnokkal. Kimondottan jó fej. Bár pénteken rám akarta fogni egy WC-csésze szemétbe dobását, és meg kellett mutatnom neki, hogy a “miénk” még a helyén van. Így péntekre csak 90%-os lett a jófejség mércén.

Olyan 70 körüli nyugdíjas pacák, az a fajta szikár, napszítta, minden lében kanál csávó, aki mindent tud, mindenhez van hozzáfűznivalója, és mindenről IS tud. Véleményem szerint egyébként pontosan az ilyen fajta ember való egy vagy több tömb gondnokának: valóban tud segítséget nyújtani ha problémád van.

Szerda hajnalban a liftnél találkoztunk, kapásból vágta, hogy melyik lakásban dolgozunk és ennek fényében indult is a beszélgetésünk. Egyébként szeretek tárgyalni velük, nem baj, ha tudnak róla mi folyik, és néha én is megtudok olyan dolgokat, amik hasznosak lehetnek a jövőnk szempontjából.

– Hangosak voltak tegnap, de ki volt írva, nem volt gond. Sivítót használtak? – kérdezte.

Micsodát??? – kérdeztem értetlenkedve.

Hát sivítót. Tudja, ami úgy csinál, hogy svííííííííííí-svííííííííí-szvíííííííí-szvíííííí… – ismételte meg. (Most képzeld ide a sivítás hangutánzását.)

A flexre, a sarokcsiszolóra gondol? Amivel vágni lehet? – próbáltam közelíteni a megértéshez.

Nem-nem, azt ismerem. Az az a kis izé. Hát a sivító, ami olyan visításforma hangot ad ki, ami úgy hallatszik a folyosókon, mint mikor a Mancika a macskát a farkánál fogva sétáltatja – magyarázta tovább a gondnok.

A vizes koronafúróra gondol? – adtam újabb tippet.

Neeeem. Ááá, ne legyen már értetlen, arra a vacakra gondolok én, amivel a kábeleket vágják bele a falba! – bökte ki végül.

Jaaa, a horonymaróra gondol! – gyulladt fel a lámpa a fejemben.

Nem. A sivítóról beszélek, és úgy hallottam maguk is használták. Na de mindegy is, jó munkát mára, ha gondjuk van, keressenek nyugodtan. – zárta le a gondnok úr a beszélgetést, és elviharzott.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).