“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a kopasz! Nem most kopasz te hülye! Az a kopasz, amelyik úszott. Tudod no, az aki olyan sokat nyert. Vagy nem nyert?”
Elképzeltem, ahogy egy építkezésen ez a párbeszéd zajlik két ember között, amikor Cseh László megjelenik munkavédelmi öltözetben és sisakban a 3. emeleten. Valószínű mindenkinek ismerős lesz valahonnan, de lehet hirtelen nem tudják hova tenni.
Valószínű nektek is, de nekem vannak olyan emberek az életemben, akikkel együtt nőttünk fel. Természetesen közvetlenül szó szerint, és a szó átvitt értelmében is. Mondhatjuk, hogy egy generáció vagyunk. Számomra ilyen volt sok sportoló, és ilyen volt maga Cseh Laci is.
Merthogy bizony, elhangzott egy podcastban, hogy szó szerint idézzem: „Villanyszerelő lettem. Elvégeztem a képzést, papírom van róla, hogy vezetékekhez nyúlhatok. Meglátjuk, ez hogy fog működni”.
Én bevallom, imádtam a sikereit, imádtam az alázatát, imádtam azt a valakit, akit a médián keresztül láthattam, és aki, ha tudat alatt is, de példakép volt. Amikor ő már komoly eredményeket ért el, én magam még csak az út elején jártam, és mennyire irigyeltem.
Most jó pár év távlatából máshogy értékelem a dolgokat. Kívülállóként nem láttuk azt a sok munkát, lemondást, és azt a kitartást, amit ő akkor beletett, hogy az legyen, aki végül lett. De mert az évek során én magam is keresztülmentem a folyamaton, hogy oda kerüljek, ahol jelenleg vagyok, innen is sok sikert kívánok neki.
Remélem, – ha végül megtetszik neki ez a szakma – legalább ugyanolyan sikeres lesz ebben is, mint az úszásban volt.
