Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a kopasz! Nem most kopasz te hülye! Az a kopasz, amelyik úszott. Tudod no, az aki olyan sokat nyert. Vagy nem nyert?”

Elképzeltem, ahogy egy építkezésen ez a párbeszéd zajlik két ember között, amikor Cseh László megjelenik munkavédelmi öltözetben és sisakban a 3. emeleten. Valószínű mindenkinek ismerős lesz valahonnan, de lehet hirtelen nem tudják hova tenni.

Valószínű nektek is, de nekem vannak olyan emberek az életemben, akikkel együtt nőttünk fel. Természetesen közvetlenül szó szerint, és a szó átvitt értelmében is. Mondhatjuk, hogy egy generáció vagyunk. Számomra ilyen volt sok sportoló, és ilyen volt maga Cseh Laci is.

Merthogy bizony, elhangzott egy podcastban, hogy szó szerint idézzem: „Villanyszerelő lettem. Elvégeztem a képzést, papírom van róla, hogy vezetékekhez nyúlhatok. Meglátjuk, ez hogy fog működni”.

Én bevallom, imádtam a sikereit, imádtam az alázatát, imádtam azt a valakit, akit a médián keresztül láthattam, és aki, ha tudat alatt is, de példakép volt. Amikor ő már komoly eredményeket ért el, én magam még csak az út elején jártam, és mennyire irigyeltem.

Most jó pár év távlatából máshogy értékelem a dolgokat. Kívülállóként nem láttuk azt a sok munkát, lemondást, és azt a kitartást, amit ő akkor beletett, hogy az legyen, aki végül lett. De mert az évek során én magam is keresztülmentem a folyamaton, hogy oda kerüljek, ahol jelenleg vagyok, innen is sok sikert kívánok neki.

Remélem, – ha végül megtetszik neki ez a szakma – legalább ugyanolyan sikeres lesz ebben is, mint az úszásban volt.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem

Villany Péter

Az átalány kicsinálása

Az utóbbi időben felmerült problémaként, és többen meg is kerestek telefonon ez ügyben. A média sem hallgatta el végül az ügyet, és megoldás is találtatott