Gyerekkorom óta kísértenek a darazsak, már akkor kipécéztek maguknak. Azóta a helyzet nem javult, én nem szeretem őket, és ők sem engem.
De amerre csak megyek, főleg a családi házas projektek folyamán, lépten-nyomon beléjük botlom. Néha szó szerint, néha csak távolról. Néha útban vagyunk egymásnak, néha percekig szemezünk, és megyünk tovább.
Most legutóbb egy padláson kellett volna az egyetlen kötődobozban “matatnom”. A falon a doboz mellett egy sárdarab volt odacsapva. Hát nem sárdarab volt, hanem egy brutális darázsfészek!
Leszedtem, félreraktam. Tekerem le a vízhatlan doboz tetejét, egyszer csak zümmögés a bal oldalamon. Odanéztem…
…azt hiszem világrekordot döntöttem létrán lecsúszásban.
