Jártam már több panelház tetején, hivatalból is, meg néha csak úgy, mert szétnéztünk. De szinte minden lépcsőházban zárva van a tetőre kijutás lehetősége.
Azt gondoltam ideje írni egy kisebb összefoglalót. Sajnos a folyamatos közvetítés nem igazán sikerült, sőt… Az az igazság, hogy folyamatosan olyan élményekben volt részünk, és olyan “egyben voltunk” a hellyel, hogy a telefon csak fotók alkalmával került elő, és a közösségi média sem kapott szinte semmilyen figyelmet.
Mikor ez az írás megjelenik, akkor nagy valószínűséggel éppen úton leszünk egy különleges helyre. Éppen most messzebbre utazunk ugyan, mint szoktunk, de időnkbe simán belefér.
Láttam egy rövid videót, amit egy srác vagy lány (nem tudtam eldönteni) réz drótból fonott nagy kerek nyalóka formára hajlítgatott valamit nyalogatott. Eskü nem hittem a szememnek! Megnéztem vagy 20-szor.
Tampere egy város Finnországban. A térképet sokat nézegetve, streetview-t és webkamera képeket elemezve nem túl nagy város, sok agglomeráció beli településsel. Még több tóval, szép utcákkal, csinos vonatokkal és villamossal. Van minden, mi szem szájnak ingere.
A Starship múlt heti “repülésének” apropóján jutott eszembe, hogy merre is tartunk. És hogy ezt különböző mesékben már elénk tárták korábban. Hogy egy mese valóban megváltoztathatja a világot? Nem biztos, de az fix, hogy ezekkel a történetekkel az akkori gyerekek fejében elültették a gondolatokat, hogy a jövőben mire kell fókuszálni.
Ha itt a tavasz, akkor irány a kert!
Amikor az időjárás is a kegyeibe fogad, és szép napsütéses időben lehet dolgozni a felhasználni kívánt faanyagon, akkor tudom igazán értékelni, hogy vannak nagyon jó emberek körülöttem, akik miatt ez sikerülhet.
A gyermekeim oktatási intézményében (jól van na, le akartam így írni, pc-nek, azaz politikailag korrektnek kell lenni) mi is megtartottuk a télűző népszokást: farsangoltunk.
Gyermekeim iskolájában létezik egy úgynevezett trimeszteri projekt. Ez azt jelenti, hogy egy adott időszakban a gyerkőcnek el kell készítenie egy általa kitalált témakörben egy “bemutatót”.
Szerintem sokan emlékeztek még a Dragon Ball mesére. Annak idején délutánonként vetítették, nagyjából pont úgy ért haza az ember fia az iskolából. Aztán betiltották, majd átkerült egy késő esti időpontba. Még hellyel-közzel azt is néztem, de már egy idő után az alvás fontosabb volt.