Amikor az ember nyitott “házban”, falak között dolgozik, nem csak a nagy meleg az ellensége. Bár ha belegondolok, akkor ezek az élőlények semmiképp sem ellenségek, de néha igazán kellemetlenné tudják tenni a munkát.
Végre… Bár dolgozom még mindig, mint egy güzü (güzü: keményen dolgozó ember, aki magát nem kímélve szorgoskodik). De a héten már végre látom a végét, és kevésbé húznak fel más szakmák csúszásai.
Mondhatni, hogy régivágású csávó vagyok, de imádok telefonálni. Főleg az a legjobb, amikor engem hívnak. És igazság szerint szerencsére sokat és sokan hívnak. Nem csak az ingatlanpiaci rodeó és a támogatások miatt, hanem mert jó régen szerelünk panel villanyt, és szolgálunk kiváló munkával. És ennek bizony híre megy.
Gyerekkorom óta kísértenek a darazsak, már akkor kipécéztek maguknak. Azóta a helyzet nem javult, én nem szeretem őket, és ők sem engem.
Hogy a határidők mennyire rugalmasan kezelendők egy nagyobb építkezésen, az eddig sem volt titok számomra. Ki ekkor jön, ki akkor amikor tud, csúszás van… de hogy korábban történjen minden? Na ez nagyon furcsa… de nézzük az elejéről:
Körülbelül két hete írtam, hogy újra “családi házazunk”, de szigorú feltételekkel. Nagyon durva, hogy a tulajdonosok egyet is értettek minden kitétellel. Tartjuk is magunkat minden előzetes tervhez, ezért eddig minden a legnagyobb rendben.
Kollégáim sokszor mondják nekem, amikor véglegesnek tűnően eldöntök dolgokat, hogy “persze, persze, úgyis csinálod majd még”. Én meg elmesélem, hogy miért nem fogom. És ebben aztán jól meg is egyezünk.
Múlt héten a fiam, Mátyás többek nagy örömére jeget tört (lett is jó idő és boldogság). De mivel névnapja hétközben volt, családi körben a hétvégén tartottuk meg a rendes “bulit”.