Stúdiómunka

Stúdiómunka

Szeretem az év eleji munkáinkat, ami tényleg igazi ráhangolódást jelent az év további részére nézve. Haladunk az egyszerűtől a kicsit nehezebb felé már az első héten.

És ez még egy napon belül is így van. Megérkeztem hétfőn, időben én is, „az ajtónyitogató megbízott’ is, egy jó kávé, „boldogújévetmiahelyzet” beszélgetés, körbeszimatolás, tervezés, és kezdődött is a nap.

Sok apróság maradt el a stúdió körül, ami a napi működést egyáltalán nem zavarta, a főbb rendszerek mind biztonságosak és üzemképesek. Ami kicsit nehézzé tette a szerelést – és erre nem készültem teljesen -, hogy délelőtt felvételek készülnek, s ilyenkor aztán sem fúrni, sem szöszmötölni nem lehet.

Végül is mindig tudtam úgy lavírozni, hogy minden elkészüljön (takarító fények, stb.). A legfontosabb pedig már az első napon beszerelődött: “áramfelvétel mérésre” volt szükségünk, hogy lássuk, hogy a különböző áramkörökre telepített különböző eszközök mennyit is esznek.

Mostantól egy hónapig gyűjtjük a különböző időszakok adatait, és ennek fényében optimalizáljuk az eszközök rendszerbeli elhelyezését. Mert fontos az optimális működés és a biztonságos üzem.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire