Próbaprojekt: dzsungel reggeli

Ami biztos egy kihívásokban és sikerekben gazdag életet élő villanyszerelő vállalkozó számára, hogy minden egyes időpillanata szépen be van osztva. Szerencsére ebben jut hely a családra is, és életem párja révén segítségem is bőven akad.

Gyanítom sokan szenvedünk ettől, és mivel nekünk is csak 24 órából áll egy nap, nagyon nehéz megtalálni az új elfoglaltságok helyét.

Például esetemben egy időben minden egyes reggel készítettem egy pici beszámolót a reggeleimről. Egy-egy fotó a paneldzsungelről, a panel ABC-ről, a munkába igyekvő emberekről, a villamos érkezéséről, stb.

A környékünkről számomra természetes a korai bejárás a város különböző pontjaira. A korai indulás korai érkezést is jelent. A “szabadidő”, ami reggelente a zajosabb kezdésig a rendelkezésemre áll, pótolhatatlan a számomra.

Egy időben ebben a hajnali/reggeli 1-1,5 órában készítettem a TikTok videókat is, írtam meg néhány szösszenetet előre, és töltöttem fel ezeket a megjelenési felületeinkre.

De sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a tevékenység annyira elviszi a fókuszt a tényleges munkáról és feladatokról, hogy nagyon nehéz utána visszazökkennem a “valóságba”.

Azt tapasztaltam, ha így kezdődik a reggel és a napi feladatok tervezése csak ezt a tevékenységet követi, akkor belecsúszunk a tényleges munkaidőbe, ami ugye önmagában nem lenne baj, mert hát ez a lényegi munkára szánt idő. De valahogy nem sikerült jól az egész nap emiatt.

Volt benne egy erős kapkodás-érzés.

Így hát visszaálltam a megérkezés-tervezés-ráhangolódás folyamatára. Emiatt a reggeli bejelentkezések elmaradoztak, a videók sajnos nem nagyon készültek, és a szupercsillagharcos villanypéteresdi vesztett a varázsából. Sokat gondolkodtunk a megoldáson, hogy hová lehetne “besúvasztani” ezt a foglalatosságot.

Egyetlen időintervallumot találtunk a napomban, mégpedig a hajnali bekocsikázást a városba. Így hát kísérletileg kipróbáljuk, hogy mi történik és hogyan mutat, ha kihasználjuk ezt az időszakot is.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panel-régészet: aranybányára leltünk

Az elmúlt év vége, és az idei év egyértelműen a “lakott” lakásokról szól. Hogy mások is így hívják-e, azt nem tudom, de nálunk ez a szó jelenti azt a típusú felújítást, amikor a tulajdonosok “benne laknak” az ingatlanban.

Villany Péter

Hogyan égessük szét a hálózatot?

Nincs jobb szó rá, minthogy egyik pillanatról a másikra gyakorlatilag “berobbant a nyár”. Ilyenkor mindig rengeteg telefont kapunk, ahogyan az előző években is, hogy klímát szeretnénk, ehhez kéne ellenőrizni a hálózatot, bírja-e.

Villany Péter

Tampere: Az álom, a munka és az odavezető út

Azt gondoltam ideje írni egy kisebb összefoglalót. Sajnos a folyamatos közvetítés nem igazán sikerült, sőt… Az az igazság, hogy folyamatosan olyan élményekben volt részünk, és olyan “egyben voltunk” a hellyel, hogy a telefon csak fotók alkalmával került elő, és a közösségi média sem kapott szinte semmilyen figyelmet.