Pihenő hetünk van – Lakásokat nézek!

Pihenő hetünk van - Lakásokat nézek!

Egy kicsit kényszerűségből is alakult így, mert Ottó bá, az öreg motoros rocker bontósépítősmindenes még nem készült el a falakkal (megérdemelne egy külön írást a figura). Falak nélkül meg ugye nem nagyon tudok konnektort és kapcsolót prezentálni.

Megmondom őszintén – bár emiatt húzósabb lesz a következő időszak -, de nem bánom. Erősen érzem a sors gondoskodását ebben, mert három kemény hét van mögöttem, és így óhajtottak jelezni nekem, hogy STOP, most pihenés van.

Emiatt aztán az összes létező lakást megnézem, amit csak lehet, tömegével fogom gyártani az ajánlatokat, hogy a Karácsonyig terjedő időszak maradék helyeit is feltöltsem munkával. Nehogy már unatkozzunk!

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire