Ha június, akkor tégla és panel. Ha tégla és panel, akkor több lakás. Ha több lakás, akkor több munka. Ha több munka, akkor több felelősség. Szóval nem unatkozunk. És ha már tégla, akkor persze vakáció!
Merthogy a panellakások mellett bizony előfordul, hogy kikapcsolódásként, újdonságként egy-egy családi házat, polgári lakást vagy egyéb megbízást teljesítünk. Jelenleg egy 2 lakásos társasház alapszerelését végezzük, ami teljesen tégla (na jó, lesz benne egy kis gipszkarton is).
Ez egy nagy alapterületű ingatlan, ezért komoly kihívás annak megtervezése, hogy mindig mindenki megfelelő helyen legyen. Mindig mindenki a neki legjobb (a képességeihez leginkább passzoló) munkát végezze. És általában itt merül fel mindig – ami panelban elképzelhetetlen -, hogy más szakma is jön dolgozni, párhuzamosan.
Most sem volt ez másképp. A teljesen lebontott, új falakkal és belső elválasztókkal határolt jövőbeni kecóban együtt foglalatoskodtunk a vizes szakival. Igazából szeretjük a vizeseket, van egy jó sztorink és egy ehhez kapcsolódó fogadásunk is a kollégával, de erről majd később.
Szóval adott volt a szituáció: 2 szakma – 3 ember. És bár elfértünk, de ilyenkor mindig előkerül a “mennyit szeretünk beszélni” összetevő. Merthogy sok-sok minden történik velünk máshol, máshogyan, és ezeket a tapasztalatokat meg kell osztani egymással. Megcsodáltuk egymás szerszámait, ebédjét, szidtuk az áremelkedést. “This is the beginning of a beautiful friendship.” (Ez egy gyönyörű barátság kezdete)
Na de aztán csak előbújt a szög a zsákból!
– Még mindig csak rajzolsz? Én már mindjárt befejezem! Minek az a nagy gép ide? Én kézzel vések ám mindent! – mondta. És itt veszített el engem.
– Két napig csináltam a hornyokat a csöveknek a 200 négyzetméteren…
Szerintem látta rajtam a kitörni készülő vulkánt, emiatt aznap már nem szólt hozzám.
