Érdekes tapasztalat az elmúlt időszakból, érezhetően megnőtt a bizalmatlanság. Ez szinte biztosan két dolognak szól: egyrészt az emberek pénze egyre kevesebbet ér, emiatt jól megnézik, kinek adják oda. Másrészt annyi mindent lehet hallani és olvasni internetszerte…
Ahogy megyünk bele a következő (és szerintem menetrendszerű) válságba (azt engedjük el, hogy hogyan és miért van, mert ez most nem lényeges), tapintható az a feszültség (leginkább a félelem táplálta), amit az ügyfeleink részéről érzékelni lehet.
A gyakorlatban ez a “bizalmatlanság” általában úgy néz ki, hogy sok-sok esetben ízekre szedjük a szerződésünk minden apró mondatát. Jól átbeszéljük ha szükséges, az érthetőség kedvéért és félreértések elkerülése végett módosítjuk. Ugyanez igaz a munkafolyamatokra is. (Bár ez utóbbinál én vagyok nagyon szigorú.)
Ezért talán nem is bizalmatlanságnak vagy kötözködésnek nevezném, hanem inkább alaposságnak. Nőttek a tétek, ahogyan az árak is, és tényleg nem mindegy, hogy kinek adjuk oda forintjainkat. Persze, tudom, látom, olvasom, hogy egy szerződés nem garancia semmire. De azért mégiscsak. Vagy nem?
Én a magam részéről nem bánom ezt. Mert csak még jobban megerősít abban, hogy még profibban, még érthetőbben mutassam meg már jó előre, hogy mi fog történni. És ha már megmutattam, akkor utána azt is kell tennünk és úgy, ahogyan azt megígértünk.
Hihetetlenül fontos a hitelesség.
Eddig is létező jelenség volt, ami most felerősödött. Azt érzem, hogy jó ez így, mert azok, akik ezt az akadályt nem tudják abszolválni, kihullanak a versenyből. És többnyire ezek azok lesznek, akik amúgy is az úgynevezett kóklerek.
Ez a kezdete egy tisztulási folyamatnak.
