„Nem úgy van ám az”, avagy a tervezés fontossága

Azért kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi.” – mondta anno a nagypapa a reklámban. Bizonyos dolgok esetén egyet is lehetett érteni vele.

Némileg így van ez az elektromos dolgokkal is. De csak néhány dologgal. Mondok erre egy példát: a Kontallux főleg barna – de akadt fehér, sőt színes – kapcsolói és konnektorai még mindig állják az idő próbáját. Ahogy apu mondta erre: „ebbe’ még van anyag!”.

Viszont a fejlődés nem állt meg, és az alapszerelés (a felújítás során a vezetékek cseréje) szintjén is jelentős változások voltak/ vannak- Emiatt azt kell mondanom hogy ami 10 éve még jó volt, ma már nem feltétlenül megfelelő.

Sokszor tapasztalom, hogy a szokások rabjai leszünk. Ez sajnos igaz a villanyszerelésre is. Ezért kell folyamatosan nyomon követni a területre vonatkozó szabályok változásait, és folyamatosan tanulni.

És ez a tény emeli még magasabb szintre a tervezés fontosságát: a kezdetek kezdetén ezeket az előírásokat tanulmányozni szükséges.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).