Na most akkor mi van a napelemekkel??? – Napelemista kalandok

Nem is igen értek hozzá abban a mélységben, ahogyan kellene, nem is követtem úgy az eseményeket, hogy arról érdemben nyilatkozni lehetne. De hogy már nem is lehet kibogozni, hogy ki kivel, mikor, hol, miért és most akkor mi a nyavaja is van…

Hát ez az őskáosz. A probléma véleményem szerint azzal van, hogy az alapfelvetést nem ismerjük pontosan. Nincsenek megfelelő információink a miértekről, emiatt az erre épített következtetések is hiányosak, könnyen megkérdőjelezhetőek. Simán lehet, hogy bármelyik változat, ok és okozat terén fedi a valóságot majd.

Érdekes képet kapunk, ha megvizsgáljuk az elmúlt kb. két hétből a szalagcímeket. Nagyjából az van, hogy egyvalaki megírja, a többiek átveszik. Mindkét oldalon. Hogy politikailag korrektek legyünk, így egy címet elég kivennem adott napról, és sorba rendezni őket.

Ezt figyeld:

“Napelemesek, figyelem: eldőlt, meddig lehet a szaldóban maradni”

“Lantos Csaba: részben újraindulhatnak a napelemes pályázatok, ha erre igény van”

“Napelempályázatok: a legfontosabb kérdésre még mindig nincs válasz”

“Elkészült Debrecen napelemparkja. A jövő a tét.”

“Kivégzik a napelemeket: hamarosan mindenki rosszul jár, aki felszereltette”

“Megtört a jég a napelemes pályázatoknál? Van, akinek már fizetett az állam”

“Szakértő: A lakossági villamosenergia árának a 95 százaléka már a rendszerhasználati díj”

“Napelemesek, figyelem! – Óriási vállalásokat tett a kormány Brüsszel felé”

“Utcai akkumulátorok menthetnék meg a napelemes visszatáplálást”

Sajnos napelem témában is egészen a végkifejlet megismeréséig minden csak teória. Viszont hangulatkeltésre kiváló.

Vajon ez is a cél vele? Vagy mégsem? Ha nem, akkor mi a valóság? Vagy nincs is valóság? Ugye mennyi lehetőség van, és mennyi lehetséges kimenetel?

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Nagyon durva a munkatempónk

“Megkaptam” már többször is, és értetlenül állok ezen kijelentés előtt. Szinte folyamatosan piszkálnak vele és kérdezik: minek “hajtunk” ennyire?

Villany Péter

Te is úgy táncolsz, ahogy fütyülnek?

A múlt heti festős sztori írása közben gondolkoztam ezen, majd közvetlen utána egy pólófelirat jött szembe a neten. Véletlenek ugyebár nincsenek, így hát írnom kell róla, hogy miért is nem hallgatunk zenét munka közben.

Villany Péter

„Rázd meg, rázd meg, rázd meg jól a…”

…a fát”. Vagy a festőt. Ez a történet is régi (persze ez viszonyítás kérdése), és még pályafutásomnak nagyon az elején játszódott. Akkor még sokszor úgy gondoltam, hogy biztosan én rontottam el valamit, vagy az általam kivitelezett dolgokkal van probléma.