Hogy mi képezi az alapját annak, hogy százalékosan meg tudom határozni, hogy egy-egy adott jel vagy jelenség azt mutatja, hogy nincs felújítva a lakás elektromos hálózata? A válasz nagyon egyszerű: az elmúlt több mint 10 év és 2.000 + lakás.
Ennek mintájára már könnyen tudok általánosítani. Ez egyébként azért is válik egyszerűbbé, mert a paneltömbök építésének idején olyan túl sok fajta-féle beépíthető szerelvény (esetünkben dugaljak, konnektorok és pl. lámpák) nem nagyon volt.
Így könnyen kiszűrhető az a pár fajta vagy típus, ami még eredeti a lakásban. Hogy miért vagyok biztos benne, hogy alattuk még a régi vezeték vagy kábel van?
Az egyik ok: ha úgynevezett “földeletlen” konnektort látunk, akkor az alatt nem biztos, hogy van védővezető ugyanis az akkori építési előírások (szabványok) ezt lehetővé tették az úgynevezett melegpadlós helyiségekben (pl. szobákban). De ha kábel/vezeték-cserés beavatkozás történt, akkor kell hogy legyen ott “földelés”. Ha pedig ott van, be kell kötni. Azt pedig földeletlen dugaljba nem lehet.
Egy esetben találkoztam modern dupla kialakítású dugaljjal.
Azért vették, mert kellett a két gépnek a hely. Viszont egyszerűen a kiállóbb változat fizikailag nem fért el. (Bár az átalakítások miatt ez is cserélve lett, de ez esetben a hálózat már fel volt újítva.)
A másik ok nagyon egyszerű: a 40+ éves, műanyag búrájú konnektorokat nem lehet úgy leszedni és/vagy visszarakni, hogy azok egyben maradjanak. Ha valami csoda folytán mégis sikerül, akkor a belsejében a csavarok nem az igaziak már.
Valami elemi probléma bizonyosan lesz velük, már a leszerelés közben. És hát ki az, aki visszarak egy megsárgult, sok esetben bumfordi konnektort? (Na jó, találkoztam már ilyennel…)
Ez alól talán a Kontállux gyártmányok a kivételek. (ezek azok a sötétbarna/fehér konnektorok és kapcsolók, amik elég sűrűn előfordulnak a ‘80-as, ‘90-es években elkészült lakásokban) Esetleg kisebb felújításon átesett lakások esetén is találkozhatunk velük, jó áron hozzájuk lehetett jutni, és lecserélték a régebbi “vackokat”.
Nem szeretek dicsérni és kiemelni termékeket, de ez az itthoni márka azért minőséget képviselt: simán vállalható mind a mai napig. Nem azt mondom, hogy nem érdemes cserélni, mert azért eljárt felette az idő, de levehetők és visszarakhatók.
Volt olyan eset, amikor a tulajdonos annyira szerette őket, hogy a korábbi felújításokból (és hagyatékokból is) megmaradt és elrakott jó állapotú kapcsolókat szereltük fel/vissza.
De ez esetben is igaz az, hogy ha netán ennek a terméknek a jelenléte párosul a többi jellel (amik még a héten érkeznek), minimum kezdj el gyanakodni.
Általános tapasztalat, hogy az eladónak/kiadónak nem feltétlenül lesz ismerete ezen a téren, ezért az “itt még minden az eredeti” szinte bizonyosan azt jelenti, hogy nem történt elektromos felújítás a lakásban.