Mi az a kábelkorbács?

Mi az a kábelkorbács?

Amikor először hallottam erről, nagyon megijedtem tőle. Ez bizony még a sarokban kukoricán térdeplős korszakom volt (ez mai fejjel már nagyon távoli és misztikus, de létező dolog volt).

Azt tudtam, hogy a korbács micsoda, féltem is tőle eléggé. Tanultuk is, és egy időben beszéltek is róla, hogy jó kis középkori fenyítő eszköz, meg minden. Hát nem voltam kimondottan rossz gyerek, sőt… de azért 1-2 csíny mindig belefért.

Na aztán mikor egy ilyen alkalommal a büntetést vártam, édesapám valami kábelkorbácsot emlegetett, vagy keresett (erre nem emlékszem pontosan). Na – gondoltam -, csinált kábelből korbácsot, végül is villanyszerelő.

Rajtam is volt a félsz egész délután. De aztán kiderült, hogy a jó öreg Skodát bütykölte. És mint évekkel később kiderült, ahhoz keresett egy kábelköteget. Amit akkor és most is, kábelkorbácsnak neveznek, az alakja miatt.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán