Mi a rendszer, ha nem lenne elég villany az országban

Mivel egyre többet hallani arról, hogy nem lesz gáz, illetve pontosabban fogalmazva gáz lesz, ha nem lesz elég gáz a télre. Fontos írni erről, hogy elkerüljük a pánikot.

A helyzet az országunkban ugyanis az, hogy az elektromos áramnak a jelentős részét gáz tüzelésű erőművekben állítják elő. A gáz elégetése közben keletkezett hő egy részét villamosenergia termelésre fordítjuk, a másik részét pedig távhő formájában hasznosítjuk lakótelepek fűtésére.

Alapesetben ez egyébként “a kellemest a hasznossal” esete. (ha nem tekintjük a környezeti terhelést és az egyéb nyalánkságokat) A gáz áram mellett meleget is szolgáltat a lakótelepek panellakásainak.

Az a helyzet, hogyha ellátási problémák miatt korlátozásra van szükség, akkor az érinti a villamos energia termelést, és ezáltal a fogyasztókat is, azaz minket. Adott helyzetben szükséges lehet különböző intézkedések megtételére, amik azonban nem ad hoc jellegűek.

Lényegesen többet lehet olvasni a témában, ha felkeresitek a keresőt, és rákerestek a Rotációs Kikapcsolási Rend szóösszetételre. Elég precízen meg lehet találni, hogy mi fog történni abban az esetben, ha hatósági (előre látható) villamos terheléskorlátozást kell életbe léptetni.

Igazság szerint ez egy szabályozott terület, tehát bizonyos szempontokat mindenképpen figyelembe kell venni (pl. kórházak állandó ellátása, stb.). De maga a kikapcsolási rend az adott szituációra kidolgozott eljárás.

A helyzethez (pl. mennyi gáz van, mennyi kell és hol, mennyi áram szükséges és hol, stb.) igazítva alakítják ki azt, hogy hol, melyik területeken kell kikapcsolni az áramot. Sajnos ezt előre meghatározni nem lehet, mert ténylegesen az adott időszak és az akkori energiafelhasználás határozza meg.

Bízom azonban benne, hogy nem lesz agybaj belőle.

Köztudott, hogy vannak tervek illetve szimulációk: például, hogy valószínűleg első körben a közvilágítás díszvilágítás elemeit korlátozzák majd.

És aztán a válság mértékétől függően tovább és tovább. Ami lényeges lehet és érdemes rá készülni: “a rotációs kikapcsolás elvén a károk legkisebb mértékre történő csökkentésének érdekében az egyes ellátási területeken 3 órát meg nem haladó kikapcsolási fokozatokat kell képezni”.

Tehát adott esetben, adott időintervallumokban 3 órás áramszünetekre kell készülnünk.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán