Lámpát szerelünk az oviban

Lámpát szerelünk az oviban

Kezdődik az iskola és az óvoda, és ilyenkor hagyományosan át szoktuk nézni a gyerkőcök dolgait. Nemcsak itthon, és nem csak az elektromos berendezéseket.

Szeretek segíteni, és ilyenkor mindig van pár apróság az óvoda épületében, amit cserélni kell és érdemes, illetve ami felújításra szorul. Ezeket ilyenkor a kezdés előtt átnézzük, és egy alkalmas időpontban, még az iskolakezdés előtt megcsináljuk.

Mert fontos, hogy ne csak biztonságban legyenek a gyerekek, hanem jól is lássanak tanulás közben.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire