Köszönöm a követést, hangoskönyv a TikTok-on

Most már egy ideje érett a gondolat. Na jó, nem egy ideje, hanem jó ideje, ugyanis folyamatosan érkeznek olyan visszajelzések, amik ebbe az irányba mutatnak.

Emlékszem, ezelőtt bő 10 évvel megkeresett egy ismerősömtől, aki akkor az egyik nagy online “hírújságnál” dolgozott. Lehet hogy egy picit több is volt, mint 10 év, de ez nem fontos. Pontosan nem emlékszem a körülményekre, de a lényege a dolognak az volt, hogy híreket kellett volna felolvasni.

A koncepció az volt, hogy az őket olvasó emberek számára, a nagy rohanás közepette – már akkor is – gyorsabb hírfogyasztást tegyenek lehetővé. Az ötlet a mai világban is, a podcastok virágzásának idejében is megállná a helyét.

Emlékszem, eljátszottam akkor a gondolattal, hogy híres hírfelolvasó leszek, és tetszett is az elképzelés. Hogy miért nem lett belőle végül semmi? Vagy lett belőle valami, csak nem emlékszem pontosan? Talán nem volt rá fogadókészség akkor még? Vagy csak én voltam lusta beletenni a munkát?

De visszatérve napjainkhoz. Jó páran felvetették, egymástól függetlenül, és hosszabb ideje már – elsősorban a YouTube bejegyzéseknél -, hogy felolvashatnám ezeket a történeteket, mert szívesebben hallgatnák meg őket egyben, a hét egy bizonyos napján. Jók a sztorik, és időt spórolnék meg nekik, ha így csinálnám.

Nos, állok elébe, és ami késik nem múlik. A kör itt is bezárulni látszik. Az egykori felolvasós megkeresésből így lesz valóság.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán