Keményen megyünk előre

Még általános iskolás voltam, mikor ezzel a szöveggel találkoztam: “Keményen, mint a vídia!” Mivel édesapám akkoriban olyan helyen dolgozott, ahol használtak vídiafejű fúrót, kivételesen tudtam, hogy mit jelent.

Német eredetű szó egyébként, mármint a vídia. Wie diamant – mint a gyémánt. És bizony mi így megyünk előre. De nem ám a “hagyományos” vídiaként, hanem akként, amelyik a panelt viszi. Ezeknél a fúrószáraknál nem az az elsődleges, hogy éles legyen és mindent vigyen, hanem a robosztus felépítés és kialakítás.

Valahogy úgy, mint nálunk. Fontos, hogy “élesek” legyünk addig a pontig, amíg a tervezés folyamat zajlik. Az egész felújítás alatt szellemileg frissnek kell lennünk, de a lényegi kérdések az elején eldőlnek.

Viszont pont ugyanúgy, mint a fúrók robosztus felépítésének esetében, ahogyan nekik is, nekünk is folyamatosan bírnunk kell a munkát. Reggeltől estig, hétfőtől péntekig. Jól kialakított egyéni tervek alapján, pontos végrehajtással minden anomália elkerülhető.

Mert vannak dolgok, amikből nem engedhetünk: a minőség és biztonság két olyan terület, ami bár nem látványos, de a lehető legfontosabb egy felújítás kapcsán. És ha ezt képesek vagyunk folyamatosan fenntartani, a kivitelezést pedig a megbeszélt időkorlátok között maximálisan teljesíteni: elmondhatjuk, hogy profik vagyunk.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

“Péter, tudja miért választottam magát?” - hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz magában hordozhatja a további fejlődést lehetőségét, és a megerősítést, hogy az irány jó.
Villany Péter

Tudja miért választottam magát?

“Péter, tudja miért választottam magát?” – hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz

Olyan, hogy garancia, jogilag nincs. A szóbeszéd használja, és valójában a jótállás köznyelvi formája, létezőnek tekinthető. Jótállás és szavatosság jogilag is létezik, mindkettő egy adott ügymenetet jelent.
Villany Péter

Garancia: Játék a számokkal?

Teljesen jogosan felmerül ez a kérdés ügyfeleink részéről, hogy vállalunk-e garanciát és hogy mennyi garanciát vállalunk a munkánkra? Fontos része kellene legyen a kivitelezésnek, de

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez alól nem kivétel a villanyszerelői szakma sem. És lehet meglepő lesz annak, aki nem tudta, de ez idén már a 33. ilyen rendezvény.
Villany Péter

Konferenciázgatunk

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez