Körülbelül két hete írtam, hogy újra “családi házazunk”, de szigorú feltételekkel. Nagyon durva, hogy a tulajdonosok egyet is értettek minden kitétellel. Tartjuk is magunkat minden előzetes tervhez, ezért eddig minden a legnagyobb rendben.
Tapasztalatok viszont vannak bőven. És ezek nem a bosszantó vagy problémás kategóriába tartoznak, sokkal inkább az érdekes és tanulságos esetek váltogatják egymást. Az alap szituáció az volt, hogy mivel a kommandóink folyamatosan városi kiküldetésekben vesznek részt a következő időszakban, ezért magam vagyok, egyedül, és tudtam, hogy szükségem lesz majd emberekre, akik segítenek.
Hát innen indul a történet.
Sok sztorit hallottam arról, hogy kik és hogyan dolgoznak az építkezéseken, és most testközelből élhetem át velük, az irányításukkal a folyamatokat. Most már bevallhatom: ilyen helyzetben még nem voltam, kétségek és félelmek gyötörtek. A valóság azonban szebb lett mint vártam, és álljon itt néhány megállapítás.
Valószínű szerencsém is van velük.
A közhiedelemmel ellentétben nem isznak. Csak vizet, és egy rakás energiaitalt. Viszont mindenki cigizik, amitől a falra mászom. Állandóan telefonálnak. De ennek ellenére a 8 órából 5-6 órát ténylegesen munkával töltenek. Mindent fel kell nekik írni. Mindent. Ami nincs felírva, az vagy nem lesz, vagy nem úgy lesz. És nem, nem olcsók. Viszont a pénzüket megérik.
És még amiatt érdekes ez a kaland, mert a gazdasági szempontok mellett az emberi tényezőket is figyelembe véve szuper összehasonlítási lehetőséget ad ahhoz, hogy milyen is egy profi kivitelező csapat, és milyen irányban kell tovább haladnunk.
