Én nem tudom ki hogy van vele, de imádom a munkámat. Bár van olyan része, amit már nem 100% örömmel csinálok (a poros-piszkos feladatokra gondolok elsősorban). De ezekből szerencsére – kiváló helyismerettel és rengeteg knowhow-val rendelkezve, – nincsen már sok, így gyorsan “túl lehet esni rajta”.
Az egész folyamatot viszont nagyon-nagyon szeretem. De, ha ki kellene emelnem, akkor két dolgot legfőképpen. Az egyik az ebédidő. Szinte minden panelban érzem, hogy ki mit készít reggelire, ebédre és esetleg vacsorára. Ezek megjelenése alapján be tudom lőni, hogy mennyi lehet az idő, és egy-egy finomabb illat esetén jól meg is éhezek.
A másik az emberek. Nemcsak az ügyfeleimet szeretem és a történetüket, hanem a lakók egy részével is találkozom, és óhatatlanul is szóba elegyedek velük. Főleg a szomszédokkal. Tapasztalat, ha időben szólunk a társasházi közösségnek a felújításról, akkor a problémák teljesen megoldhatók.
Illetve hát nem is lesznek ilyen jellegű problémák. Főleg, mert mindig megkérek mindenkit, hogy a lehető legtöbb fórumon jelezze a dolgokat (szinte órára pontosan meg tudom mondani a munkafolyamatainkat).
Külön felhívom a lakás új tulajdonosainak a figyelmét arra, hogy a közvetlen szomszédoknak szóban is “illik” jelezni, hiszen ott élnek majd egymás mellett. (Ismerkedésnek sem utolsó módszer.) Ez esetben tényleg nyugodtan dolgozhatunk. És a lakók is tudják, mire számíthatnak, így nincs meglepetés. Sőt.
Most a nyár utolsó nagyobb munkájánál történt, hogy találkoztam a szomszédasszonnyal, aki a kezét összecsapva így szólt: “Maga a villanyszerelő a fészbúkról! Kicsit rövidebb a haja, de rögtön megismertem ám! Abba ne hagyja, nagyon szeretem olvasni magát. Olyan jó történetei vannak.”
Azt hiszem, így le lehet zárni egy nehéz időszakot.
