Jó biznisz a lignit erőmű?

Az energiaárak megállíthatatlannak tűnő emelkedése okán, igen jövedelmező, bár költséges “biznisz” lett erőműveket létesíteni. Bár a “létesíteni” szó nem is igazán állja meg itt a helyét, a lényegen nem változtat.

Országunkban az a helyzet, hogy a kisebb-nagyobb áram termelő üzemeket az elmúlt 20 évben többnyire jobb volt bezárni, mint felújítani, korszerűsíteni, stb. Ebben szerepet játszottak a gazdasági környezet mellett a különböző klímával kapcsolatos vállalások is.

Az energiaárak, és ezen belül is az áram árának piaci növekedése azonban arra ösztönzi a beruházókat, hogy komolyabb erőfeszítéseket tegyenek az áram előállítás lehetséges módjainak kiaknázására. Most éri meg igazán.

Ennek több lehetséges megoldása is akad, és talán az egyik legkevésbé költségesnek tűnő az, ha egy meglévő erőművet megvásárolnak. Bár ezeknek az erőműveknek a többsége elavult, de az infrastruktúra adott, és (ahogy egy kedves barátom mondta) a falak állnak, ezért még mindig kedvezőbb árú megoldás, mint a nulláról kezdeni.

Ilyen hír volt a napokban az oroszlányi erőmű magánkézre kerülése. Az eredetileg szén és biomassza erőmű 2015 decembere óta nem működik, mert a szigorodó környezetvédelmi előírásokat nem tudta teljesíteni. Most pedig korszerűsítik.

Az a meglátásom, hogy ha egy nagy, profitorientált cég egy nagy beruházást és korszerűsítést hajt végre, akkor valószínűnek tűnik, hogy hosszabb távon számol a magas energia árakkal. Érdekes lenne kiszámolni, hogy mennyi lehet a megtérülési idő, hogy lássuk, mennyi időre is terveznek.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire