Jégkorong tornádó

Ugye mindannyian találkoztatok már a ‘fotelhuszár’ kifejezéssel. Ők azok, akik egy “fotelből”, a monitor előtt ülve mindent jobban tudnak. Nos ennek egy változata a ‘fotelszurkoló’, aki ugyanezt csinálja, csak adott sportesemény kapcsán.

Nos, hogy jön ez ide és a villanyszereléshez? Nos, a villanyszereléshez ennek semmi köze, csak annyi, hogy Villany Péter igazi jégkorong „fotelszurker”, most már családostul persze. És néha (a gyerekek előtti időszámításban gyakran) eljár megnézni élőben egy-egy ilyen jégkorong meccset.

Végre most sem marad el, úgyhogy újra nyakunkba vesszük a motyónkat, és elindulunk: “a fotelszurker meccsre megy”! Jégkorong világbajnokság, Szlovénia, Ljubljana! 3 éve még nem éreztük a késztetést, Hanga lányom is kicsi volt (jó persze, az az igazság, hogy nem is akartunk Kazahsztánba menni).

Kalandos lesz, nem vitás. Már a jegyek megszerzése sem volt egyszerű, volt némi idegeskedés körülötte, de aztán életem párja megoldotta. Először is, amint lehetett, megvettük ugyan a bérleteket, a szerintünk legjobbnak vélt helyekre. Jó korán, hogy jó legyen az euró is a forinthoz képest.

Aztán a sajnálatos események miatt kizártak két csapatot is, így átalakult a világbajnokság menetrendje. Nagyon nem izgultunk, biztosan írnak majd, hogy mi lesz a jegyek sorsa, milyen meccsre lesz érvényes, stb. Szerintetek? Sokat szidjuk az itthoni cégek kommunikációjának hiányát, de ez most ott is igaz volt.

Múlt hét csütörtök hajnalra derült ki, hogy nincs jegyünk, és a bérletek árát már korábban visszautalták (ez utóbbi is megér egy misét, de ez már apróság volt). Itt engedtük el a dolgot, és ez volt a jó döntés: megyünk, aztán majd lesz valahogy. Szerencsére napijegyekből volt bőven még, jobb helyeken ülünk és olcsóbban is jutottunk hozzá.

Szóval valószínű, amikor ezeket a sorokat olvasod, mi éppen a fővárossal ismerkedünk.

Az első meccsnap kedden délután lesz. Izgatottan várjuk, kíváncsiak vagyunk a gyerekeket mennyire szippantja be a hangulat.

Hajrá magyarok!!!

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

“Péter, tudja miért választottam magát?” - hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz magában hordozhatja a további fejlődést lehetőségét, és a megerősítést, hogy az irány jó.
Villany Péter

Tudja miért választottam magát?

“Péter, tudja miért választottam magát?” – hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz

Olyan, hogy garancia, jogilag nincs. A szóbeszéd használja, és valójában a jótállás köznyelvi formája, létezőnek tekinthető. Jótállás és szavatosság jogilag is létezik, mindkettő egy adott ügymenetet jelent.
Villany Péter

Garancia: Játék a számokkal?

Teljesen jogosan felmerül ez a kérdés ügyfeleink részéről, hogy vállalunk-e garanciát és hogy mennyi garanciát vállalunk a munkánkra? Fontos része kellene legyen a kivitelezésnek, de

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez alól nem kivétel a villanyszerelői szakma sem. És lehet meglepő lesz annak, aki nem tudta, de ez idén már a 33. ilyen rendezvény.
Villany Péter

Konferenciázgatunk

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez