Ott voltunk. Személyesen. És hihetetlen izgalmas volt! És híres lettem. De erről a végén…
A vége az lett, hogy feljutottunk! A legjobbak közé az A csoportba! Röviden és tömören ennyi. És, ha egy kis szerencsénk van, akkor jövőre itthon nézünk jó pár kiváló meccset a jégkorong elit csapataival. Ez május végén eldől, érdemes lesz figyelni a híreket.
Sok minden kavarog a fejemben a meccsek kapcsán, úgy is mind a játékról, mind a hangulatról. Lehet kellene ezekről írni egy hosszabb “esszét”, de olyan szuper volt az egész, hogy objektíven megítélni most nem lehet. A negatív élményekről pedig már ott levontuk a következtetéseket, és felhasználjuk őket a következő világbajnokságon.
Ami viszont kikívánkozik, hogy érdekes párhuzamot véltem felfedezni a négy meccs, és az általunk használt villanyszerelési folyamatok között. A második meccs után villant ez be, mikor picit haragudtam rájuk (nyögvenyelős győzelem), de ez a gondolat megnyugtatott.
Az első meccs a koreaiak ellen volt. És ez volt a leges legjobb. Látszott, hogy nagyon profin mentünk a megbeszélt taktika útján, és ez minden percben kifizetődött. Olyan, mint nálunk a délelőtt a munkában, amikor a frissen tervezett napunknak úgymond “nekiugrunk”, és szuperül mennek a lábak, a kezek, fejben is topon van a csapat.
A második meccs a Litvánok ellen teljesen visszaadta a délutánokat. Jól megebédeltünk, és az ebéd utáni kávé (ha van) illetve lelkesedés még egy kicsit megdobja a munkatempót. De aztán a hasunk is, meg az agyunk is lehúz, és kissé nyögvenyelős a szituáció már.
Természetesen a jó terv még mindig “visz” magával, de már közel sem olyan hatékonyan, mint délelőtt. Ahogyan a meccsen is a srácok a saját eltervezett játékukat játszották, és ez eredményezett jó pár helyzetet, de a kisebb koncentráció miatt ezeket nem sikerült értékesíteni, így izgalmas lett a végjáték.
Pénteken bár a Szlovén csapat ellen vereség lett a vége, de ott is látszott, hogy ha a terveknek megfelelően odafigyelve dolgozunk végig, van esélyünk. A vasárnapi meccs pedig a Litván mérkőzés kópiája volt: jó kezdés, szenvedős folytatás. De érezni lehetett, benne volt a levegőben, hogy a srácok ebéd után is addig “kaparnak”, amíg győzelem nem lesz a vége.
Levontam a tanulságot: ha minden poszton a megfelelő ember van, aki mind emberileg, mind tudásban, mind érzelmileg a megfelelő szinten van, akkor képes a felvázolt tervek végrehajtására. És, ha ezeket a feladatokat tökéletesen elvégzi, akkor még egy erősebb ellenfél ellen (mondjuk egy 80 nm panellakás) is eséllyel vehetjük fel a “harcot”.
És utolsóként, de nem utolsó sorban, vágókép voltam a szünetekben a nagy kivetítőn.
