Erre a kérdésre az szokott lenni a válaszom, hogy felteszek egy kérdést: Milyen főzőlapot használsz most?
Ez az esetek 80 százalékában el is dönti a kérdést, mert ebben a viszonylag nagy arányban a válasz általában az, hogy ilyet vagy ilyet használok. De csak ritkán használom!
Ebben az esetben amúgy szinte teljesen mindegy milyet választ az ember, a szokás nagy úr. És nem feltétlenül probléma, ha most ez vezérli a döntést.
Az indukciós technológiailag előremutatóbb, hatékonyabb és ezáltal energiatakarékosabb. Bár drágább a kerámialaposnál, és a rajta használható edények is más árkategória. Mivel úgyis minden eszközt meg kell venni hozzá, amint elkezdjük rendszeresen használni, így az edények ára az összehasonlításnál nem játszik szerepet.
A maradék 20 százalékból 10 százalék az, aki azért dönt így vagy úgy, mert rendszeresen főz egyik vagy másik típuson, megvannak az edények, ezért itt igazából nincsenek eldöntendő kérdések. A 20 százalék másik 10 százaléka az a tudatos vásárló, aki viszont szeretne konkrét számokat tudni.
Ők azok, akik rendszeresen főznek ugyan, de gázzal, és szeretnének áttérni modernebbnek tartott elektromos berendezésre. Nekik lehetőségük van összehasonlítani a két technológiát, és ezen felül még a különböző márkákat is.
Minden főzőlap esetén a gyártónak kötelezően meg kell adnia egy mérőszámot. Ezt egy szabvány szabályozza európai szinten, amely a főzőlapok teljesítmény mérési módszereit írja le. A főzőlapok adattábláján “A tűzhely egy kilogrammra vetített energiafogyasztása” általános néven található meg a szám, aminek a mértékegysége kWh/kg.
Ez már sokat segít a választásban, de a konyhai szokásainkat figyelembe véve, – hogy viszonylag objektív döntést tudjunk hozni -, figyelembe kell vennünk az edények árát, valamint a főzés gyakoriságát (és időtartamát) is.
A mérőszám kialakulásáról egy konkrét számolási példával egy következő írásban érkezem.
