Indítsuk el az évet!

Indítsuk el az évet!

Helló 2022! Itt vagyunk újra és még mindig! Tavaly 10 évesek lettünk. Levontuk a megfelelő következtetéseket, megtettük, amit meg kellett. Úgyhogy hajrá, indítsuk el az évet!

Az év eleje mindig érdekes pontja a munkánknak. Általában úgy érzem elsőre az első napon (legalábbis az előtte lévő estén már mindenképp), mintha valami irdatlan nehézségű dologba kellene belekezdenem. Kicsit kedvetlen, kicsit lusta? Talán.

Pedig nem történt semmi más, mint az, hogy az ünnepek alatt 2 hétre teljesen kikapcsolom a munka fizikai részét. Az eddig egyensúlyban lévő két sík (a fizikai és a szellemi) létezése teljesen megborul, és ez a háttérfolyamatok hirtelen megugró fejlesztésével jár együtt.

Ilyenkor történik minden évben az, hogy az év közben csak lehetőségként megjelenő ötletek egy része fizikai test ölt, és kijelöli a következő évi utat, amit járni fogunk. Utólag kicsit sajnálom azt, hogy sok kiváló dolgot kell elengednem. Részben azért, mert akkor kellett volna velük foglalkoznom, amikor feltűntek, de idő hiányában ezeket félretettem.

Mivel szeretem a munkámat, és annak fizikai részét is, az első nap első órájában újra megváltozik a hozzáállásom: nagyon szeretem tervezni, irányítani, és megvalósítani is az elképzeléseket.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire