Ez itt és most csak egy kis családi élménymegosztás lesz, egy pici mese, aminek a végére kiderül, hogy mi köze is van az egésznek a villanyszereléshez. A családunk férfitagjai így vagy úgy, de egy idő után eltaláltak az elektromossággal kapcsolatos munkákkal. (keresztapám beceneve pl. Amper volt).
Közös volt még bennük, bennünk, hogy mindannyian szerettek, szeretünk kikapcsolódásként a természetben ücsörögni, és ehhez kapcsolódóan horgászni. Nem emlékszem pontosan, de mintha az orvos is javasolta volna, de ezt lehet, keverem mással. Emiatt havonta egyszer a családunk (a panelvillanyos cég) felkerekedik, és elmegy egy napra horgászni.
Na de vissza Akasztóhoz, ahová már régen vágytunk, mert szeretünk új helyeket felfedezni. Szóval ez egy elég nagy tórendszer, egy autentikusnak (valódinak) nevezhető halász csárdával, saját halnevelő tavakkal és ehhez kapcsolódóan (számomra úgy, mintha mellékes lenne csak) horgászati lehetőséggel is.
Van ezen a területen egy csatornának nevezhető kis tó a nagy tó körül, ami teljességgel visszaadta gyermekkorom élményeit. Jó páran azok közül, akik követnek engem, tudják hogy milyen volt annak idején az Új-Árok és a Kövecses. Mikor még libák tanyáztak a parton (de szerettük őket!), és hébe-hóba tehenek legeltek a réten.
Az akkori Kövecses gyerekszemmel egy vadregényes, nádassal benőtt, tökleveles vízfelület volt, ahol néha bizonyos helyeken akadt hely egy-egy spiccbottal horgászni is. És micsoda halakkal találkozott ott az ember fia! Kárászok, keszegek, csukák… Talán a Tüskevár vadregényes világához tudnám hasonlítani – nyaranta ugyanazt jelentette nekünk, mint Tutajosnak a Berek.
És ahogy ott ültem a régi 4 méteres spiccbotommal a kezemben (ami már azokban az időkben is megvolt, bizony), rengeteg emléket idéztem fel magamban. Ezt az emlékezést szerencsére hébe hóba megszakította egy-egy hal fárasztása. És a csatornából nagyjából pontosan ugyanolyan halakat fogtam, mint annak idején a Kövecsesből.
Óriási élmény és feltöltődés volt, köszönöm Akasztó!
