Ez a dolog rémesen egyszerű. Mész, figyelsz, gondolsz, érzel, írsz. A sztorik a lábunk előtt hevernek, csak le kell hajolnunk értük. És egy lakótelepen ez hatványozottan igaz.
Még akkor is, ha ez már nem az a régi világ, ahol az emberek egy-egy ilyen tömbben szinte kivétel nélkül ismerték egymást. Talán a világ változott, talán a szokások, talán mindkettő. Ritkán állunk meg beszélgetni.
Rohanunk.
És sajnos így igazán jó pletykák sem születnek. Bár azért, ha az ember figyelmesen jár-kel azon a héten, amikor az adott panel tömbben dolgozik, el-elcsíphet érdekes és jó sztorikat. Főleg az idősebb korosztályt említeném ebből a szempontból. Pláne, amikor a földszinten, nyitott ablaknál dolgozunk, és nem túl halkan beszélgetnek…
Szeretem az embereket. A körülöttem lévőket is, és azokat is, akiket meglátogatok egy-egy lakásfelmérés alkalmával. Mert minden egyes ember egy-egy történet. Az élete, a múltja, a jelene és a jövője, amit a felújított lakásban képzel el. Itt is előkerülhetnek érdekes dolgok, ha az ember kellőképpen figyelmes.
Az igazság az, hogy a lakásfelújítás 5 napja alatt elég sok benyomás ér. Akár a lakásban, miközben dolgozunk, akár a környéken, miközben boltba járunk, pakolunk, vagy csak megérkezünk a helyszínre.
Ezekből van, ami publikus és hasznosítható írások formájában, és van ami nem. Nem mindent lehet megírni, mert lehet akár túl személyes, vagy akár csak nem idevaló. De tény, hogy ezek az információk egy-egy mondat vagy szavak formájában felkerülnek a listára, és ezekből születnek meg az írások később.
Mert a történetek tényleg itt hevernek előttünk, csak le kell hajolnunk értük.
