Ha hozzányúlsz a villanyhoz, akkor ezt tudnod kell

Sokszor keresnek meg olyan kérésekkel, amiket ugyancsak sok esetben komoly fejvakarás követ. A mélázás oka az, hogy sajnos nem minden esetben tudom elmondani egy-egy egyszerűnek tűnő feladat bonyolultságát.

A múlt héten elkezdtem, és innentől folyamatosan készítem a videóimat arról, hogy adott lakásban mik utalhattak arra, hogy itt még nem volt felújítva a hálózat. Bár a munka mellett kicsit lassabban haladok a feldolgozásával, de biztos vagyok benne, hogy a lakásvásárlóknak nagy segítség lesz abban, hogy megfigyelhessék és tisztában legyenek azzal, hogy bizony lesz dolguk az elektromos hálózattal is.

Sokszor látom a bontások alkalmával azt a hibát, hogy a “hozzányúlt”, “betoldott” vagy akár utólagosan kiépített szakaszok már problémásak voltak. Az is teljesen igaz, hogy ezek nagy része házi barkács. (Igen, népszerű nevén ez a DIY mozgalom.) Ha meg mégsem az, akkor azért van baj a szakma oktatásával is. (És igen, ki kell mondani, ez is igaz sajnos.)

Tudom, a pénz nagy úr, és a villany nem látszik. Csak lámpa, meg dugalj formájában. Bedugom, működjön, a többi nem számít. És ténylegesen ez a jogos elvárás, hiszen laikusként én sem szerelek például gázzal kapcsolatos dolgokat. (Na meg vízzel kapcsolatos komolyabb dolgokat se.)

Több probléma is adódhat akár rövid távon is az ilyen toldásokkal.

A leggyakrabban előforduló eset, amikor megpróbálom kicserélni a dugaljat vagy kapcsolót, és tőben eltörik a régi alumínium vezeték azért mert már “öreg”, vagy mert már meg volt bolygatva.

És akkor arról még nem is beszéltem, ha ugyanez a lakáselosztóban történik. Vagy valamelyik kötődobozban. Na ilyenkor nincs más hátra, csak a csere vagy toldozgatás. És ha ezen szakasz cseréje mellett másik szakaszok is megtalálhatók, akkor már azokat se hagyhatjuk úgy (mert sokszor eleve nem lehet megcsinálni sérülésmentesen).

Szóval végeredményben simán eljuthatunk oda, hogy mégiscsak cseréltünk mindent, és bizony több pénzünkbe is került. És mindkettőnknek rosszabb a szájíze, mert ez azért nem várt esemény.

De az a tapasztalatom, hogy ezt nagyon nem könnyű láttatni, elfogadtatni az emberekkel. Elmagyarázni sem könnyű, ezért döntöttem elsősorban úgy, videók készítésével segítem a lakásvásárlókat abban, hogy tudjanak róla: dolguk lesz a hálózattal.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Jákob lajtorjája

Gondoltam keresek egy rövid vagy hosszú videót arról, ahogyan egy Jákob nevű villanyszerelő bemutatja az általa használt létrát. És ezzel a poénnal felvezetem a mai érdekességet. De a sok tartalom között ilyet pl. nem találtam.

Villany Péter

Tulipános házak

Ha azt mondom Paks biztosan mindenkinek az atomerőmű jut elsőre az eszébe. Kinek a Paks I., kinek a Paks II., vérmérséklet függvényében, de mindenképpen erről lett híres a város elsősorban.

Villany Péter

Áramok harca

Döbbenetes, hogy már az 1880-as évektől használunk irányítottan elektromos áramot. Akárhogy is számolom maholnap ez bizony 150 év. Hihetetlen, és egy kicsit felfoghatatlan is, hogy ennyi idő alatt hova jutottunk el vele, és milyen távlatok vannak/lehetnek még előttünk. Gondolok itt pl. a fúziós energia kísérletekre.