Tulajdonképpen a 3 hetes szabadságot, amiről már korábban és tegnap is írtam, Attilának köszönhetjük, aki először is múlt héten megnősült, és aztán nem átall elmenni még nászútra is. Mivel nálunk már egyik sem opció – bár gondolkoztunk egy 10 éves évfordulós party-n -, de a szabadság az szabadság, így hát mi is duzzogva eltöltjük.
Szóval először meghívtak minket az esküvőre. Ezt ne mondjátok meg neki, de lehet azért volt, mert annyit mondogattam: „De elmennék egy jó kis lagziba!”. És pikk pakk ott is voltunk egy lovastanyán. Ideális hely egy kis mulatozásnak.
Vidéki sátras-lagzis gyerek lévén nagyon vártam. Nem is csalódtam, szenzációs volt! A fogadtatás, a lakodalom, az emberek. Tényleg igaz az, hogy a hasonló hasonlót vonz, mert csupa közvetlen embert ismertem meg.
Hihetetlen élmény volt, hogy ismerősként köszöntöttek minket. Mondjuk ott kiderült, hogy láttak már rólam képeket („Most le van lapulva a hajad, de te vagy Péter.”), és meséltek rólunk („Ő Matyi, ő meg Hanga, igaz?). Merthogy amúgy inkognitóban érkeztünk: semmi terepmintás munkásruha, semmi vésőgép, kábeleket sem hoztunk.
Köszönjük nektek az életre szóló élményt, zseniális család vagytok! Fantasztikusan éreztük magunkat. Kívánunk nektek innen is sok boldogságot, és jó utazást!
