Értem én, de azért ésszel kéne

Mikor van szükség amperbővítésre

Azt hiszem múlt hét pénteken adtam fel idén először azt, hogy észérvekkel elmondjam (netán még számokkal is alátámasszam), miért butaság az, amit a telefon másik oldalán kitaláltak.

Jójó, persze nem butaság, mert van benne ráció.

De véleményem szerint olyan többletköltséget eredményez, amit felesleges kiadni. És hozzáteszem egy pont miatt nem is valósítható meg.

Szóval adott egy 50 nm körüli, belvárosi, polgári 4 méteres belmagasságú lakás. Jelenleg a meleg vizet egy gázüzemű átfolyós vízmelegítő biztosítja. Mivel nem is a legjobb már a gépezet, némi félelem is adódott a gázellátás okán, a kiváltás mellett döntöttek a tulajdonosok.

Hosszas keresgélés és olvasás után egy 27 KW-os átfolyós vízmelegítőre esett a választásuk. A bolti eladó már próbálta elmagyarázni nekik, hogy az adott lakásba nem biztos, hogy ez a legjobb választás. Némileg érthetett a dologhoz, mert elsősorban az áramellátás oldaláról feszegette a témát.

Az alapvető probléma tényleg ezzel van. Ennek a teljesítményű eszköznek alapból 3 fázisra van szüksége. Méghozzá 3×40A teljesítménnyel (az adatlapja szerint). Nekik összesen 1 fázis állt rendelkezésre, 25A. Sokat ezt nem magyaráznám, de a lényeg, hogy egy társasházban, ha 1 fázis 32A vagy netán 3×16A, akkor már nagyon jó, ha rendelkezésre is áll. Ha van bevezetve gáz is, akkor biztosan kis értékekre van méretezve az egész elektromos hálózat.

Ez esetben én próbáltam elmagyarázni, hogy a társasházi lehetőségek okán szinte lehetetlen vállalkozás ekkora teljesítmény igénylése. Illetve nem lehetetlen, csak ehhez nagyobb összegű beruházásra lenne szükség, amit alkalmasint nekik kell fizetni. (Gerincvezeték-csere min. 5-6 millió, fővezeték-csere 1-2 millió, plusz a lakás vezetékelése…)

Szerettem volna segíteni, többször rákérdeztem, hogy bojlerben nem gondolkodnak-e. De a dolgot fél óra után ott adtam fel, mikor küldött nekem képet, hogy a lakáselosztóban ott a 3 kismegszakító, és csak rá kell kötni, nem érti miért nem jó az…

A képet megnézve, remélem nem talál senkit, aki megcsinálja neki ezt a dolgot. Mondjuk fogadásokat lehetne kötni, hogy meddig bírja a hálózat, és mi ég szét először…

Persze a kismegszakító védi majd a hálózatot, így a választott készülék azonnal „ki fogja csapni a biztosítékot”.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panel-régészet: aranybányára leltünk

Az elmúlt év vége, és az idei év egyértelműen a “lakott” lakásokról szól. Hogy mások is így hívják-e, azt nem tudom, de nálunk ez a szó jelenti azt a típusú felújítást, amikor a tulajdonosok “benne laknak” az ingatlanban.

Villany Péter

Hogyan égessük szét a hálózatot?

Nincs jobb szó rá, minthogy egyik pillanatról a másikra gyakorlatilag “berobbant a nyár”. Ilyenkor mindig rengeteg telefont kapunk, ahogyan az előző években is, hogy klímát szeretnénk, ehhez kéne ellenőrizni a hálózatot, bírja-e.

Villany Péter

Tampere: Az álom, a munka és az odavezető út

Azt gondoltam ideje írni egy kisebb összefoglalót. Sajnos a folyamatos közvetítés nem igazán sikerült, sőt… Az az igazság, hogy folyamatosan olyan élményekben volt részünk, és olyan “egyben voltunk” a hellyel, hogy a telefon csak fotók alkalmával került elő, és a közösségi média sem kapott szinte semmilyen figyelmet.