Erőművek éjszakája!

2019-ben volt az első. Ekkor még csak a villamos energiát termelő erőművek és távhőt előállító fűtőművek, illetve látogatóközpontok nyitották meg kapuikat a nagyközönség előtt.

Sajnos idén is lemaradok róla, főleg azon okból, hogy aznap, amikor reggel meghirdették, késő délután hazaérve a közeli erőművekben már nem volt hely! (Tatabányára pedig nem volt kedvem menni, és sajnos gyerekeket ide 16 alatt nem engednek be.) De több helyre is jellemző, hogy a kisfiamat nem tudtam volna vinni.

Mondjuk ez abból a szempontból érthető, hogy egyszerre kb. 20-25 fős csoportokat vezetnek körbe, és 1-1 ilyen túra intézménytől függően 1-1,5 óra is lehet. Mert ez nem olyan, mint a múzeumok éjszakája, ahol az ember hellyel-közzel szabadon kóricálhat (mondjuk nem vágja agyon valami, ha rossz helyre nyúl).

Napjainkban az energetika, az energia- és ellátásbiztonság, a tudatos energiafogyasztás a mindennapi közbeszéd kikerülhetetlen témájává váltak. Ha megismerjük az energiatermelés és -ellátás folyamatait, akkor megtettük az első lépést, hogy okosabban és takarékosabban bánjunk az energiaforrásokkal.

Idén bekapcsolódnak új résztvevők is: a tisztavíz-ellátás, a szennyvízkezelés és a hulladékgazdálkodás területéről is lesznek látogatható vállalatok. Az Erőművek Éjszakája már nemcsak az energia előállítási technológiákról, hanem a fenntartható környezetről és a tudatos felhasználóról is szól.

Szóval, ha ezt olvasod, és érdekel a téma, lehet hogy a közeledben lévő valamely helyszínen találsz még szabad helyet.

Nézd meg, érdemes. De mindenképpen érdekes élmény lehet, ne hagyd ki!

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán