Elektromos sárga virág

És igen! Elektromos sárga virág újratöltve! Idén új év, új lehetőségek. A tavalyelőtti “gaz” után (mert tényleg azt küldtek Németországból), tavaly már megmaradt az egyik fajtából 4 növényke, a másik fajtából pedig 5.

Sikerült is “magot fogni belőle”, így idén is hamarosan indul az első vetés. De mi is az az elektromos-sárga-virág? Sok néven lehet vele találkozni még: szecsuáni gomb, elektromos százszorszép, bizsergő virág, fogfájás növény, jambu. Tulajdonképpen egy gyógynövényről beszélhetünk.

A pici, kamillaszerű virág a szétrágást követő fél perccel később erős, első használatkor kicsit ijesztő módon hat. Először bő nyálelválasztás, majd zsibbasztó, “elektromos” érzés tölti ki a szájüreget.

A hatás a tapasztalatok alapján kb. tíz-tizenöt percig tart, viszont utána érdemes valamit újra megkóstolni. A megszokott ízek sokkal intenzívebben, tisztábban érezhetőek, ezért nagy jövő állhat előtte a gasztronómiában.

Én magam is így találkoztam vele.

Idén bőven időben vagyunk, egyik hétvégén mennek a földbe és indul a várakozás. És arra gondoltam – bár nem túl izgalmas egy növény növekedése (valószínű a sebessége miatt) -, hogy minden nap megosztok egy képet róluk, hogy hogyan nőnek.

És ha virágot hoz, akkor pedig egy videót arról, hogy ki milyen fejet vág, amikor megeszi!

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).