“Nincs mese, pakolni kell!” – szoktam mondani itthon a gyerekeknek – aztán olyan szomorúan néznek rám. De rá kellett jönnöm, hogy még nem értik, hogy ez csak egy szólás. Ezért mindig elmondom nekik, hogy lesz este mese, de azért pakolni kell.
Szóval a kis kitérő után bizony el kell mondanom, hogy nincs mese, meg kell találnom az egyensúlyt a munka és az iroda között. Ez az idei év nagy-nagy kihívása számomra.
Elmondhatatlanul fontos lenne – és ezt a karácsonyi szünet mutatta meg igazán -, hogy legyen olyan szabad időm, amikor tervezni, megvalósítani lehet/tudok. Elsősorban a jövő stratégiáját kidolgozni, és a jelen dolgait folyamatosan a változásokhoz igazítani.
Mert a változás az nem hogy kevesebb, hanem inkább egyre több, és egyre gyorsabban érkezik meg az életünkbe. És az az érdekes tapasztalatom az elmúlt évből, hogy enélkül elég gyorsan beleáll a földbe, amit eddig felépítettünk.
Szerencsémre van ebben segítségem, több oldalról is. Szuper családom, akik mindenben támogatnak, sőt, akik kiveszik a részüket a munkából is. Kiváló kollégáim, akik személyiségükből és elhivatottságukból fakadóan át tudják venni és továbbvinni a szellemiséget.
Most már csak nekem kell felnőnöm a feladathoz. Úgyhogy, „Nincs mese, pakolni kell!”.
