Egy kis szakmai: A vezetéket e fölé, a védelmet ez alá tervezzük – 1. rész

Egy kis szakmai: A vezetéket e fölé, a védelmet ez alá tervezzük - 1. rész

Amikor egy lakás elektromos felújítását előkészítjük, több dolgot is figyelembe kell vennünk. Az egyik ilyen, hogy ügyfelünk a jövőben milyen gépeket szeretne használni, és a lakás mely helyiségeiben. Ugyanis az adott gépek adott teljesítményéhez (áramfelvételéhez) kell igazítani mind a vezetékek, mind a védelmek méretét.

Úgy gondolom azt sokan tudjátok, hogy minden vezetéknek és kábelnek van mérete. 2 féle is: nemcsak hossza (ez mondjuk alap), hanem keresztmetszete is. A keresztmetszet nem egyenlő az átmérővel (bár sokszor a két fogalom keveredik), de egyik a másikból számítható.

Elsősorban ez a keresztmetszet határozza meg azt, hogy a kábel vagy vezeték végére milyen teljesítményű gépet kapcsolhatunk biztonságosan. Ha kisebb keresztmetszetű kábelt mégis nagyobb géphez használunk, akkor melegedés következik be, ami a szigetelés olvadásához, sőt tűz kialakulásához is vezethet.

Adott keresztmetszetű vezetéken biztonsággal adott nagyságú áram vezethető keresztül. Ehhez az áram értékhez léteznek már sokoldalú táblázatok (amik több szempontból, részletesen vizsgálnak), de számítással is meghatározható.

Természetesen ezen felül az adott körülményeket is figyelembe kell vennünk (összetettebb a tervezési folyamat). De leegyszerűsítve ez az alapja, a felújítás tervezésénél ezt kell figyelembe kell vennünk, ismerve a beszerezni kívánt gépeket.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem