Kollégáim sokszor mondják nekem, amikor véglegesnek tűnően eldöntök dolgokat, hogy “persze, persze, úgyis csinálod majd még”. Én meg elmesélem, hogy miért nem fogom. És ebben aztán jól meg is egyezünk.
Ugyanakkor egy-egy ilyen “elmesélés” többnyire mindig arról szól, hogy mi volt benne rossz, mit kellett volna máshogy csinálni. Mire kellett volna jobban figyelni, mit kellett volna elengedni. Mit nem lett volna szabad abban a formában hagyni, és mit kellett volna mindenképpen kikényszeríteni.
És egy-egy ilyen érzelemdús elmesélést mindig egy megnyugvási időszak követ (hosszabb-rövidebb), majd tiszta fejjel egy kiértékelés. És aztán ez a kiértékelés meg is hozza a gyümölcsét. Ugyanis minden hibából (itt hibának nevezem most a rajtam nem múló eseményeket is) tanulni kell és lehet, és ezáltal jobbá tenni a szolgáltatásunkat.
Ilyenkor mindig születnek új szabályok a szerelés menetére vonatkozóan, és teljesen más szemszögből tekintek a mögöttünk hagyott munkákra. Ténylegesen jobbá tesz és megerősít minket az a tudat, hogy egy építkezésen rajtunk nem múlik a határidő betartása, és többi szakma irányába megfelelően kommunikálva a saját munkánk is megkönnyíthető.
Úgyhogy bár az igazi terepünk továbbra is a szürke panel, de időnként azért – kis kikapcsolódásként – gyönyörű környezetben, kontrollált körülmények között visszatérünk a családi házas vonalra is.
