Nemrégiben olvastam (és már korábban többször is), hogy az ember az aktív élete 70%-át a munkájával, a munkahelyén tölti. Szerintem ez önmagában is brutális szám, függetlenül attól, hogy pontos-e vagy sem.
Ha nem is pontos, akkor is érzem és látom magamon, hogy esetemben fedheti a valóságot. És érkezik a döbbenet is: tulajdonképpen az életem nagyobbik részét nem a családommal vagy a hobbijaimmal, hanem a kollégáimmal, a munkámmal töltöm.
Szerencsés vagyok, mert elmondhatom, hogy amolyan folyamatosan vándorló, kétlaki életet élek. Van egy stabil pont: az otthonom, ahonnan reggel elindulok egy másik “otthonba”, ahol szintén élek egy kicsit (70% nem is kevés mondjuk). De hogy ne legyen egyhangú a dolog, minden héten más és más lakás az “otthonunk”.
Ezért aztán nagyon nem mindegy, hogyan telik ez az idő! Megfutottam már azokat a köröket, amiket kellett, és mostanra elmondhatom: kialakult körülöttem az a csapat, akikkel egy jó életet lehet élni a munkában.
Köszönöm nektek!
