Beindult az iskola, imádják a gyerekek és én is tanulok

Gyorsan elszaladt a nyár. Több szempontból is emlékezetes maradt: a különböző rendkívüli helyzet kialakulása (hazai, nemzetközi egyaránt), az ehhez való alkalmazkodás, és az emiatt bekövetkezett érdeklődés kezelése miatt.

Betöltöttem a 40-et is így az időszak végére, és minden téren egyaránt mérföldkőnek éreztem. Húztam egy halvány vonalat, és egy kicsit újrakezdés fílingje is van a szeptembernek. Egy icipici újratervezés is belefért, és az erő is visszatért. Sok-sok tanulsággal szolgált.

Elindult az iskola-óvoda, és az így felszabadult kapacitásokat én is a tanulásra fordítom. Itt az idő, újra beleásom magam az alapvető keresőoptimalizálási és szövegírási folyamatokba. Talán egy pici tanfolyam is belefér (a jól hangzó: alternatív hajtású gépjárművek felépítése, működése, vizsgálata és javítása).

Régi vágyam vált valóra pár éve, amikor is meg tudtam venni a meglévő arculati elemekhez a .hu-s végződésű domaint. (Korábban ez már másé volt, aki nem akarta eladni, így ki kellett várni a megszűnés idejét.)

Most már csak az a dolgom vele, hogy a megfelelő szempontok alapján elkészítsem a terveket és nekiálljak a kivitelezésnek. Nagyon szeretem ezt a részét a vállalkozásnak. Itt lehet igazán látni a jól elvégzett munka gyümölcsét. Számokkal, feketén-fehéren.

Így hát míg gyermekeim a suliban pallérozódnak, apa itthon “nyekteti” a biteket. És persze szerelünk is.

Izgalmas szeptemberünk lesz.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem