Az okosítás brutálisan viszi az időt

Az okosítás brutálisan viszi az időt

Egyszerűen ki vagyok teljesen bukva ezen. Szerintem tudjátok mire gondolok, mikor azt mondom, hogy felültem arra a bizonyos magas lóra, és hát igen, leestem róla. Mert majd én megoldom, meg ez biztosan nem olyan nehéz, meg ez megy mindenkinek, ugyan már, mi ez nekem…

Nem tudom, ki hogy kezdte ezt a területet, kíváncsi lennék rá, hogy ki mennyi időt töltött vele az elején. És főleg akkor, amikor először kellett belenyúlni a kütyük lelkébe, berhelgetni kicsit a programokon, központokon keresztül.

Személyes példám nem követendő, nagyképűségem határtalan volt. A “ki, ha nem én mentalitás” itt nem vezet eredményre, mert 3 nap, napi több mint 8 óra (utólag látom) szenvedés után sem tudtam megoldani a feladatot. És rá kellett jönnöm azért, mert az alapjaim nem jók. Hiába hittem, hogy azok, hiába gondoltam, hogy egyszerű lesz, hiába tudom, hogy tudja az eszköz, nem tudtam kinyerni belőle az adatot, nem és nem és nem és nem…

Úgyhogy viszi az időt, de csak akkor, ha az adott ponton nem kérsz segítséget. Úgy érzem ez, ezen a területen nagyon fontos. Mert ami nekem 24 óra alatt sem, az másnak már 24 másodperc alatt. S ez nem kis különbség…

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).