Az okos konnektorunk egy kicsit buta

Az okos konnektorunk egy kicsit buta

Hát egy picit csalódott vagyok, de igazából megértem az irányt. Megvettem a fogyasztásmérős dugaljt, amiről az az információm, hogy tudja azt, amit szeretnék: másodperc alapon mérni az áramfogyasztást.

A mosógép kapta a nemes feladatot: működés közben tesztelhetem, mit is tud a kütyü. Feltelepítettem az APP-ot, és másodszorra meg is találták egymást, láttam is, kapcsolni is tudtam.

Remek. Ekkor elindítottam a gépet, és néztem az adatokat, nyomogattam az appot. Elviekben méri és jelzi a fogyasztást napi, heti, havi, évi léptékben. De itt kb. megáll a tudomány. Tudok időzítést állítani, ki-bekapcsolni, és a fogyasztási adatokhoz tudok árat rendelni. Mezei userként nekem ennyi elég is lehetne, hiszen azért vettem, hogy lássam, mennyit „zabál” a ruhatisztítás.

De villanyszerelőként ez sajnos kevés. És az applikációból ilyen formában más, illetve több adatot ki sem tudtam nyerni. Feltűnt azonban: pillanatnyi fogyasztást is mutat nekem, és bizony másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy tudja a másodpercnyi áramfelvételt is, hiszen P=U×I (fogyasztás = 230V × áramfelvétel) (→ a szóhasználat az érthetőség miatt szándékos).

Így tudja azt, ami nekem kell, csak ki kell nyernem belőle. Ami valószínű nem lesz olyan nehéz, ha utánanézek, de alapból nem tudja az okoskonnektor. Így hát ez a következő napirendi pont.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire