Aki tud, az mindennel tud

Be kell vallanom, szeretem a podcastokat. Hétfőn írtam erről, hogy az utóbbi időben milyen nagy divatja lett ennek a műfajnak. Az én “rajongásom” oka elsősorban az, hogy vezetés közben könnyen fogyasztható tartalomról beszélünk. Rádió helyett.

A fenti mondatot egyik reggel hallottam a ‘Made in Vegas’ podcastban, amit kedves barátomék csinálnak. Egy pillanatra meg is állítottam, és vissza is hallgattam azt a pár gondolatot ezzel kapcsolatban.

“Aki tud, az mindennel tud.” – Megállítottam a hanganyagot, lehunytam a szememet, megismételtem magamban még egyszer: “Aki tud, az mindennel tud.”. És megrohantak az emlékek. A kezdetek, az első lakások, a kutatások, a fejlődés, huhhhh. Micsoda út!

Azt tapasztalom a környezetemben, főként a “friss hús” villanyszerelők esetében, hogy kialakult egy verseny közöttük a jobbnál jobb eszközök beszerzésére. Sok márka kínál jobbnál jobb gépeket, amikkel “játék” a munka. Brutál összegeket költenek erre.

Mondom ezt úgy, hogy tényleg kipróbáltam szinte mindent, és végigjártam a szamárlétrát. Annak idején az olcsó kategóriás gépekkel kezdtünk. Nem titok ez. Amikor ezeknek elértük a határát, akkor a következő lépésként jött a drágább és jobb. Ezzel tényleg növekedett a hatékonyság.

És amikor e felett is “eljárt az idő”, mert már fizikailag és technikailag sem lehetett vele gyorsabban és/vagy könnyebben dolgozni (nem segítette jobban a munkavégzést), léptünk a következő szintre. És így tartunk most ott, ahol tartunk. Az elérhető piac egyik legjobb márkájával dolgozunk legnagyobb megelégedésünkre.

De ha ne adj’ Isten valamilyen oknál fogva elő kellene venni a régi „oldschool” gépeket, hát nem esnénk kétségbe… Egyrészt még van belőle működőképes tartalékban, másrészt közel olyan hatékonyan tudom használni őket, mint az újakat.

Mert “aki tud, az mindennel tud”.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Az eredeti panel és a villany

Érdekességként gondoltam közzétenni a múlt héten ezt az írást, de sajnos nem mehetünk el szó nélkül mellette. Ezért megérdemel egy hosszabb cikket.

Villany Péter

A LEGNÉPSZERŰBB VIDEÓINK

Érdekes tendenciát figyeltem meg a videómegosztó portálokon: a legnépszerűbb videóink azok, ahol valamit szerelek, szerelünk. Hiába nyomom a legjobb poénokat, hiába mutatnám meg, hogy azért vicces is tud lenni a villanyszerelő élete …