A napindító tervezés hihetetlenül fontos!

Vannak olyan dolgok az életben, amikben nem lehet, és nem is szabad kompromisszumokat kötni. Ha megteszed, nem biztos, hogy azonnal jelentkezik a hiányt okozó probléma, de hogy valahol valamilyen gondod lesz belőle, az szinte biztos.

Kicsit olyan ez, mint a reggeli futás vagy edzés. “Áh, ma reggel kihagyom. Majd holnap duplát futok a mai helyett!”. “Ááá, már péntek van. Egyik nap sem voltam, ma már úgyis mindegy, majd jövő héten.”. És ugye baj nem lesz belőle. Most. De később?

Erről eszembe jut egy könyv is, a címe: Hajszálnyi különbség. Először hangoskönyvben hallgattam vagy 100-szor hajnalonta a kocsiban, rétes szállítás közben. Ezért imádtam rétest szállítani és hajnalban kelni.

A könyv szerzőjének mondandója egyszerű volt: a sikert és a kudarcot hajszálnyi különbség választja el:

“A sikerhez vezető utat apró lépésekkel kell megtenni, apró dolgokból lehet felépíteni. És ezeket az apróságokat könnyű megtenni és könnyű nem megtenni.”

A szerző által leírt filozófia alapját azok a következetesen végzett tettek képezik, amelyek a legnagyobb teljesítményekké adódnak össze. A probléma az, hogy könnyen elvégezhető dolgokat, ugyanolyan könnyű nem elvégezni is.

„Miért könnyű valamit nem elvégezni? Mert, ha nem teszed meg, akkor ma még nem öl meg téged. De ez az egyszerű, látszólag jelentéktelen hiba a döntésben, idővel felhalmozódik, és romba dönti az esélyeket.”

Emiatt fontos a napindító tervezés. És ennek “bevasalásában” nem ismerek könyörületet.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).