Ha a hagyományos értelemben vett építőipart vesszük alapul, akkor valahol a ranglétra leges legalján a villanyszerelésnél is a segédmunkások állnak. Ebben számomra semmi degradáló nincsen, egyszerűen csak mindenki elkezdi valahol. Jó persze vannak kivételek, de ezt most hagyjuk.
A segédmunkásnak elég sokrétű feladatai vannak, és általánosságban azokat a tennivalókat bízzák rá, amiket amúgy egyszerű megcsinálni. Nálunk is így kezdte mindenki. Viszont ne legyen ebből sértődés srácok, ez az írás most nem rólatok szól. És bár gyorsan tanultatok, de cukinak azért nem mondanálak.
Történt itt az ősz elején, hogy egy kis kirándulást tettem egy családi ház környékén. Ritkán ugyan, de kimerészkedünk a “panelbarlangunkból”, hogy más típusú próbatételeknek is megfelelhessünk. (Bár, hogy melyik a nagyobb kihívás, arról azért tudnék vitatkozni.) Jó idő volt még, és mellettem egy gyíkocska napozott a lépcsőn.
Később vettem csak észre, mikor már nagyban csináltam a dolgom, és arra lettem figyelmes, hogy “kergeti” a lehulló blankolt vezeték végeket. A kis műanyag csövecskéket kapdosta, és vitte el valahova. Hogy hova azt nem láttam, lehet begyűjtötte? Minek egy gyíknak ilyen cucc? Aztán mikor észrevette, hogy figyelem és igyekszem közelebb kerülni hozzá, akkor elinalt.
És ahogy ezeket a sorokat írom, különös érzés kerített hatalmába. Mivel ő nem a “kulimunkát” végezte mellettem, lehet ő nem is segédmunkás volt, hanem a felelős műszaki vezető, aki mindvégig szemmel tartott?
Vagy volt benne egy beépített kamera, és megfigyeltek? Hát a mai világban már bármi lehet…
