A tegnapi – Mi lenne, ha megszűnne a villany? – íráshoz kapcsolódóan írok most erről. Mi is volt a Carrington-esemény? És mi a jelentősége mai szemmel?
Sokáig az úgynevezett Carrington-eseményt tartották a valaha volt, feljegyzésekkel alátámasztott legnagyobb geomágneses viharnak. Az 1859. szeptember 1-jén bekövetkező napkitörést Richard Christopher Carrington csillagászról nevezték el, mivel ő volt az egyik megfigyelője az eseménynek.
A kitörés hatása körülbelül 18 óra múlva, estére érte el a Földet, ekkor a bolygó magnetoszféráján is áthatoló töltött részecskék, melyek a Napból szabadultak el és a szokásos napkitöréseknél sokkal gyorsabban érték el a földfelszínt, sosem látott, különös jelenségeket eredményeztek.
Olyan erős északi fény lépett fel, hogy azt még Kolumbia egyenlítői vidékén is észlelték és éjjel még a szabad ég alatt is kényelmesen lehetett olvasni. A távíró gépek megvadultak, néhányat a gépek kezelői közül áramütés ért. Miután kikapcsolták a készülékeket, azok áram nélkül is működtek tovább.
Ha egy ilyen nagyságrendű geomágneses vihar a napjainkban bekövetkezne, széles körű elektromos üzemzavarokat, áramkimaradásokat és az elektromos hálózat hosszan tartó kiesése miatti károkat okozna. A napkitörés észlelése után lenne időnk felkészülni.
Szerencsére az “erőltetett” elektromos fejlesztés mellett megkezdték az esetleges kockázatok elemzését, szimulációk létrehozását, és különböző védelmek kialakítását. Bár ezek (is) még csak gyerekcipőben járnak, de léteznek.
